Egy kis napsütés

2016. május

2013. májusban kezdtem szedni a Multivitamint. A tenyeremen sebek voltak és repedések az ujjaimon. Amikor megfogtam valamit erősebben, akkor véreztek a repedések.
A Multivitamin használatától egy hét alatt teljesen rendbe jött a kezem. Plusz jobban érzem magam…. Köszönöm!!!
Sok sikert kívánok!!!

Juhász Csaba (63 éves)
2017-05-06

Elolvastam a könyveit mielőtt nekiálltam a „gyomlálásnak.” Azután megvettem a számomra megfelelő vitamincsomagokat. Egy hónap után éreztem már, hogy a „kertem” kezd éledezni, magához térni! Aztán a második hónapban kivirágzott a „kertem”!!!

Ennyi energiám még sosem volt!!! Sokkal többet bírok fizikálisan és szellemileg is!!!
A hangulatom nem hullámzó! Kiegyensúlyozott! Nyugodt vagyok, nem stresszelek!!!

Egyszerűen, jól érzem magam!

Nagyon köszönöm, doktor Úr!!!!!!

Krisztina
2016-05-31

Multivitamint szedek. Az energiaszintemet magasan tartja. Frissen ébredek, estére nem fáradok el!

Ezúton is nagyon köszönöm Doktor úr munkáját, amit az emberekért tesz!

További jó egészséget kívánok,

Szeretettel,

F.M. (49 éves)
2016-05-30

Körülbelül fél éve szedtem a multivitamint, amikor szüleim hatására abbahagytam. Annak ellenére, hogy pozitív változásokat tapasztaltam.

Ezután kb. 2 hónappal ezelőtt, elolvastam a „Cenzúrázott egészség” című könyvet, és rájöttem, hogy akik lebeszéltek, azok tudatlanságukból adódóan beszéltek le a vitamin szedéséről.

Most már újra szedem Lenkei úr termékeit.

Egy Alap csomagon vagyok túl, csak jó hatást tapasztaltam, de azt sokat.:
- körömágyaim begyógyultak,
- jobban alszom, kipihentebben ébredek,
- rendőrként dolgozom, stresszes megpróbáltatásokat könnyebben viselem,
- kb. kéthetente rám jött egy elég erős fejfájás, de amióta szedem a vitaminokat a fejfájás nem tér vissza,
- jobb lett az étvágyam, aminek külön örülök, mert imádok enni,
- életerősnek, aktívnak érzem magam azóta!

Sz. J. (22 éves)
2016-05-29

ÚJRA!!! Talpra állított a multivitaminnal!

Már orvosi kivizsgálásokra jártam: 135! pulzusszám, összevissza ugráló vérnyomás, napközben 7-8 órás éjszakai alvással dőltem-borultam, napközben aludnom kellett 30-60 perceket.

A klinikai leletek negatívok lettek. MINDEN rendeződött! (Eszembe jutott Dr. Lenkei Gábor és vettem multivitamint.)

Már 1 HÉT után kezdtek 60-70%-ban megszűnni a tünetek! 10 nap után fitt, energikus, „ide nekem az oroszlánt is!” jó-közérzetű állapotba kerültem és vagyok is!

Örök hálával és tisztelettel:

Borsi Györgyi
2016-05-28

Tisztelt Doktor Úr!

Két évvel ezelőtt kezembe került az Ön könyve. Egy szuszra elolvastam. (Azóta minden könyvét elolvastam, újra és újra előveszem, mindig találok új dolgokat bennük.) Rögtön elhatároztam, hogy megetetem a sejtjeimet a szükséges vitaminokkal. Gondoltam talán segít a hideg allergiámat leküzdeni, - (ha egyáltalán az volt, mert az allergiavizsgálat nyírfa allergiát mutatott ki, de én 3 éven keresztül a hideg levegőtől kaptam viszkető kiütéseket, mert egyébként más bajom nem volt.)

Megvásároltam a multivitamint, ebéd után már be is vettem a napi adagot, és vártam a hatást. Reggel fejfájásra ébredtem, éjszaka is többször fent voltam, nehezen aludtam vissza. Nem tudom a vitaminoknak köszönhető-e ugyanaz a jelenség, mint amikor a korányi telket megvásároltuk, és kezdetben valahányszor kimentünk, a jó, tiszta levegő hatására megfájdult a fejem. Úgy látszik, a jóhoz is hozzá kell szokni a szervezetnek.

Egy hónap után az allergia elleni gyógyszeremet kidobtam, nem volt rá szükségem többé.

Az utóbbi 2 év alatt a szemem is javult, 1.5 dioptriával! Azóta csak azért eszem a vitaminokat, hogy egészségesen haljak meg, ne szoruljak öreg koromra a családom, vagy idegenek segítségére.

Azóta is jól vagyok, orvoshoz csak akkor megyek, ha a jogosítványomat kell meghosszabbítani. Akkor viszont mindig kapok egy receptet magas vérnyomás ellen, de még egyet sem váltottam ki. Otthon is van vérnyomásmérőm – ezt a háziorvosom is ellenőrizte – és egy hónapon át, napi háromszori mérés alapján is a legmagasabb 140/79 érték volt, amikor két szatyorral gyalog jöttem fel az 5. emeletre.

Jól vagyok!! Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb találtam meg a Doktor úr könyveit, mert akkor lehet, hogy tényleg 120 évig élhetnék egészségesen. Majd meglátjuk, most 70 éves vagyok és semmi bajom.

További jó egészséget és nagyon sok erőt kívánok munkájához!

Köszönettel

Dobrocsi Józsefné
2016-05-27

2012-ben multivitamint kezdtem fogyasztani, mert nagyon aktív életet élek, és ez meg is hozta a kívánt hatást!

Estére nem fáradok el, mindenre van energiám: munkához, gyerekneveléshez, sportoláshoz napi szinten, háztartásvezetéshez, és minden máshoz, ami közbejön.

Napi 16 órában nagyon aktív vagyok!!! A betegségek egész évben elkerülnek, az alvásom kiváló, nincsenek nassolási kényszereim, a testsúlyommal nagyon elégedett vagyok.

Összességében kiválóan vagyok, és mások is látják, hogy kicsattanok az egészségtől!

Kucsera Hajnalka (30 éves)
2016-05-26

Kedves Gábor!

Hat éve találkoztam veled először, és az első könyvedet is akkor olvastam, kb. azóta egészítem ki a táplálkozásomat a készítményekkel.

Életemnek ebben a szakaszában éreztem, - ekkor még nem tudatosan, - hogy a teljes egészség állapotából megindultam lefelé azon az úton, amit a „MENTŐÖV beteg emberek számára” című könyvedben részletezel. Eljutottam a „piros zónába”-, jött két komoly műtét és egy sor apróbb tünet, ami arra figyelmeztetett, - állj meg Dénes, mert elvisz ördög, - hogy valamit tenni kell! Könyveidből, előadásaidból egyre több információhoz jutottam az egészségemet, a fizikai szellemi létemet illetően, és egyre jobban és tudatosabban alkalmaztam a készítményeket is.

Ahogy nőtt a tudásom, úgy alkalmaztam egyre hatékonyabban az eszközöket, és nem csak, hogy megálltam annak a bizonyos „piros sávnak” az elején, de mára már úgy érzem, - 26 nappal a 60 előtt -, hogy az egészségesnek tűnő állapot és a teljes egészség határára jutottam vissza!

Lendületes célokkal teli életet élek, úgy, mint kb. 30 évvel ezelőtt!

Köszönöm, Gábor: JÓL VAGYOK!!!

Kovács Dénes (60 éves)
2016-05-25

A családommal régóta szedjük a vitaminokat, mindannyian jól vagyunk, sosem vagyunk betegek.

Kissé hosszasabb unszolásra küldtem egy multivitamin csomagot Csehországba a barátomnak, aki tüdőbajos már hosszabb ideje, és nem igazán akart gyógyulni.

Egy hónapnyi használat után FELÉPÜLT, és az azelőtt szkeptikus ember maga kérte, hogy küldjem a következő csomagot!

Szolga József (62 éves)
2016-05-24

A multivitamint kb. 2.5 éve szedem. Az immunrendszerem megerősödött, fittebbnek érzem magam. A vitaminoktól megfiatalodtam!

Az egész családom szedi a vitaminokat.

Nagyon meg vagyok elégedve a termékekkel, olvasom a doktor úr könyveit, nézem az előadásait!

Köszönettel!

Schumann László (42 éves)
2016-05-23

Kevesebb alvásigény. Kb. 5-6 óra. Sokkal energikusabb vagyok. 63 évesen remekül érzem magam! Az influenza messzire elkerül! A körmeim megerősödtek, és nem hullik a hajam. A vegyes étrendnek és a vitaminoknak köszönhetem, hogy az emésztésem rendben van.

A könyvekből sokat tanultam és alkalmazom azokat. Pl. sok folyadékivás. Nem foglalkozom a koleszterinszintemmel, mert tudom, hogy mindenkinél más. Eszem kolbászt, szalonnát, zsíros kenyeret.

Köszönöm, hogy átalakíthattam a gondolkodásomat, és a gyógyszerek helyett vitaminokkal tudom védeni az egészségemet!

V. Gy.-né, (63 éves)
2016-05-22

Kedves Gábor!

Amióta szedem a multivitamint, sokkal jobban érzem magam! Kevésbé kívánom a cigarettát és az édességet is.

Köszönöm, nem is tudom, eddig, hogy voltam nélküle!

G. Á. (35 éves)
2016-05-21

7 hónapja ismertem meg a multivitamin készítményt. Teljes vitalitást, védettséget adott számomra egész télen. Szakmám által napi szinten rengeteg beteg emberrel találkoztam, találkozom. A betegségek, téli járványok elkerültek. Az erőnlétem kitűnő!

Lenkei doktor előadásait meghallgattam, sok könyvét elolvastam. Tökéletesen egyetértek vele, mindezt saját tapasztalatom által mondhatom!
A készítményeket a gyerekeim is szedik, tökéletesen egészséges mindenki!

Munkájához sok sikert, kitartást kívánok, és köszönöm, hogy van!

Kókány Attiláné
2016-05-20

A multivitamin fogyasztás elkezdése után 2 nappal már óracsörgés előtt pihenten ébredtem! Étvágyam normál keretek közé beállt. Előtte egész nap ettem. Türelmesebb lettem, jót aludtam, fáradtságérzetem megszűnt, hétvégén ebéd utáni pihenést nem igénylem. Betegségek elkerülnek, allergiás tüneteim teljesen megszűntek! Fejfájás is teljesen elmaradt! Nem ismerem a gyógyszereket, orvosnál nem voltam 3 éve. Pedig napi 10-12 órát dolgozom, szabadságon 10 éve nem voltam. (60 éves múltam.)

Családom, gyerekeim, unokáim szintén vitamin élvezők! Nem betegek.

Amikor gondok nyomasztanak, és éjjel felébredek, a B1 vitamint beveszem, 10 perc múlva alszom! Nyugtató, altató számomra ismeretlen!

Hála és köszönet Dr. Lenkei Gábornak!

Könyvei kincset érnek!

Verseghyné Kovács Zsuzsanna (60 éves)
2016-05-19

Tisztelt Gábor,

Nagyon meg vagyok elégedve a vitaminokkal! Sokkal jobban alszom, nem vagyok feszült és fáradékony, mint korábban.

F. Sz. (19 éves)
2016-05-18

Tisztelt Doktor Úr!

Én rendszeres C vitamin fogyasztó vagyok kb. 1 éve. (Amióta elolvastam a „Cenzúrázott egészség” című könyvet.)

Világéletemben minden nyavalyát elkaptam, de amióta a C vitamint szedem, azóta szinte teljesen megszűnt mindenféle betegség körülöttem!
Pedig mentősként dolgozom, így ki vagyok téve a környezeti, szakmai hatásoknak, de már semmi fertőző influenza, vírusos betegség nem fog ki rajtam!

Persze azt hozzáteszem, hogy a napi C-vitamin fogyasztásom 6-8 ezer mg.

Tisztelettel

Hugyecz László (38 éves)
2016-05-17

9 éve fogyasztom a vitaminokat. Már az elején elmúlt a 30 éve tartó „4 keresztes” parlagfű allergiám, a magas vérnyomásom, a reumám.

Mára állandósult a jó közérzetem. A múlt héten a strandon, 3 orvos 3 készülékkel egészségszűrést végzett, én is sorba álltam, és az eredmények azt mutatták, hogy valamennyi jellemző: test-zsírtartalom, hidratáltság, csontok kálcium tartalma, izomtömeg, testsúly stb. a jó határértéket meghaladja.

A valós életkor (64) mellett pedig a biológiai életkort 49 évre számolták ki.

Köszönöm Önnek és munkatársainak!

Szabó József
2016-05-16

Több éve szedem a vitaminokat.

Régebben nagyon fájt a térdem. Voltam vele sok orvosnál, nem tudtak vele mit kezdeni.

Aztán minden könyvet megvettem és olvastam, az előadásokat is megnéztem. Aztán elkezdtem szedni a multivitamint.
A lábfájás 5 nap után megszűnt!!! Nem vagyok beteg, jobb a közérzetem, fizikai munkát végzek, és nem fáradok el. A környezetemben is elterjesztettem, ők is teljesen jól vannak.

Csak jót tudok mondani, nem tudom, mi lenne, ha nem lenne!

Csige István (63 éves)
2016-05-15

Katalin vagyok, 68 éves Marosvásárhelyi lakos.

Már több éve használom a multivitaminokat. Fenntartja az általános jó közérzetem, el tudom végezni a saját dolgaim meg az unokáimmal kapcsolatos teendőimet is!
Nem beszélhetek egyetlen nagy és különlegesen kiemelkedő csodáról, amit elértem, de folyamatos apró csodák sorozatáról igen! Mióta megadatott, hogy rendszeresen megvásárolhassam ezt a terméket „csak” annyit említenék meg, hogy azóta nem zavartam a háziorvosom amiatt, hogy gyógyszert (fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt,…stb.) kérjek a krónikus problémáimra!

Szerintem ez a jobb és okosabb megoldás minden szempontból!

Köszönettel,

K. K. (68 éves)
2016-05-14

Kedves Gábor,

Én 5 éve szedem a vitaminokat. Először úgy válogattam össze: A+D, C, E, B, kalcium stb…

Később a multivitaminra tértem át. Nekem rengeteget segítettek a készítmények!
Régen nagyon sok problémám volt az ízületeimmel, a gerincemmel, nem tudtam aludni.
Mára ezek a problémáim mind megszűntek, előtte orvostól orvosig jártam, de nem tudtak segíteni. Jobban bírom a szellemi, fizikai munkát! Jobb az emésztésem, sokkal jobban alszom, és frissebben ébredek!
Régen napi 1 liter folyadékot ittam, ma már 3 litert, és a bőröm is szebb és rugalmasabb lett.

A könyveid olvasása sokat segített, és nagyon örülök, és köszönöm, hogy megismerhettelek Téged és a vitaminokat!

Hálás köszönettel:

Kovács Dénesné, Anikó (60 éves)
2016-05-13

Tisztelt Doktor Úr!

Bizonyára rengeteg üzenetet kap, ezért röviden írok. Csak a lényeget. A múlt hét pénteki szegedi előadásán ott voltam, és nagyszerű élmény volt! Eddig csak felvételen láttam/ hallottam Önt. Köszönöm szépen az újabb gondolatokat! Az újabb löketet!

Szeretném elújságolni, hogy megállt a szemem romlása! 33 éves vagyok, 10 éves korom óta hordok szemüveget. (Rövidlátó vagyok.)

A nyár végén új szemüveget csináltattam. (23 év alatt a negyediket,) és először fordult elő velem az, hogy nem kellett erősebb lencséket tenni a szemüvegkeretbe.

Én arra gyanakszom, hogy ez a multivitamin csomagban lévő A-vitaminnak köszönhető. Laikusként nem tudok más magyarázatot adni. Igaz, ez nem tudományos bizonyíték, de nehezen tudom elhinni, hogy a véletlen műve.

Csak a multivitamint szedem rendszeresen! Még a sas is irigykedne, hogy milyen jó szemem van!

Köszönöm!

Tisztelettel,

Sándor
2016-05-12

Tisztelt Doktor Úr!

Először is engedje meg, hogy én is azok egyre népesedő táborát erősítsem, akik köszönetet szeretnének mondani Önnek!

A multivitamint egy hónapja szedem, ezalatt jelentős javulást tapasztaltam én is a közérzetemben. A fejem azóta egyáltalán nem fájt, (korábban hetente 1-2 alkalommal) azonkívül valóban sokkal fittebbnek érzem magam!

A könyvei is igen jók. Ugyan eddig még csak kettőt olvastam ki, de szándékomban áll az összeset beszerezni. Nagyon érdekesek, letehetetlenek, tényleg egy laikus számára is jól érthetően vannak megfogalmazva.

Tisztelettel,

Éva
2016-05-11

Tisztelt Doktor Úr!

Több, mint egy éve szedem a multivitamint rendszeresen.

Örömmel tapasztaltam, hogy télen nem kapott el az influenza, tavasszal pedig az allergiát úgy átvészeltem, hogy nem kellett gyógyszert szednem.

Bárdosi Lászlóné
2016-05-10

Pénteken lesz egy hete, hogy vitaminokat adok lányomnak, aki 7 éves, ekcémás, allergiás asztmás. Az ekcémája hetek óta kezelhetetlen volt!! Hiába az allergiás gyógyszer, a kenőcsök, csak vörösödött ki reggelre, másnapra ugyanúgy!!!

A vitaminok elkezdése után a 3. napon, mintha kicserélték volna a lányom bőrét!!!
A pirosság, mintha sosem lett volna, a hólyagok elmúlóban, a bőrszárazság is nagymértékben csökkent!!! Csak a szokásos testápolóval kentem be! Leányzóm is nagyon boldog, mondta is, hogy: „anya, ezek a vitaminok tényleg meggyógyítottak!!!” Az asztmája is sokat javult, nyugodtan alszik éjjel, nem köhécsel.

Az én szénanáthám is, mintha sosem lett volna! Hálás köszönet Önnek!

Elolvastam három könyvét, tanulmányoztam, jobban mondva, adatokat gyűjtöttem, és lám, meg is lett az eredménye!
A sok ember, aki lebeszélt a vitaminokról korábban, most hitetlenkedve állnak, hogy, Úristen, a vitaminoktól jött helyre a lányom???
Csak annyit mondok nekik: Aki nem hiszi, járjon utána!
Nem akartam én sem elhinni, míg a könyvet nem olvastam el, mi lehet az a csoda, amitől nagyon beteg emberek is jelentősen javulnak! És ezek csak vitaminok!!

További sok sikert a munkájához!
Rengeteg ilyen orvosra lenne szükség, mint Ön!!!

Bognárné Andrea
2016-05-09

Nagyon meg vagyok elégedve a vitamin készítményekkel! Unokám egy éve szedi, és azóta nem volt beteg. (7 éves)

Tapasztalatom szerint sokkal fittebb és fáradékony-mentes vagyok, amióta szedem a készítményeket, közel két éve!

B.É. (46 éves)
2016-05-08

Kedves Lenkei Doktor Úr!

Párom megnézette velem 2 előadását is. Meggyőzött!

2 hónapja szedem a vitaminokat, természetesen a párom is. Most édesanyámat szeretném erre az útra terelni.

Sokkal energikusabbak vagyunk, sokkal jobban érezzük magunkat; korábban emésztési problémáim voltak, azóta amióta a VITAMINOKAT szedem, megszűntek! Párom bőre sokkal szebb és nem száraz. Rendkívül száraz volt az arcbőre.

Köszönjük ezt a csodát!

Továbbra is maradunk VITAMIN fogyasztók és egészségesen boldogok!

Köszönettel és tisztelettel,

Lakatos Tímea (37 éves) és Kovács Norbert
2016-05-07

A multivitamint fogyasztom egy ideje.

Azóta jobban alszom, jobban tudok koncentrálni, és a sportteljesítményem is javult!

M. R. (39 éves)
2016-05-06

Kedves Gábor!

5 éve egy ismerősömtől kaptam a multivitamint, mert nem tudtam hízni, és zavaróan vékony voltam. (45 kg.) Mellé megkaptam a „Cenzúrázott egészség”-et, hogy olvassam el, mert nincs minden úgy, ahogy az orvos mondta, … ez be is bizonyosodott számomra!!!

Már a vitamin szedésének az első hetén éreztem a változást magamon! Az egész élet sokkal jobb volt, vidámabb, energikusabb, híztam, szóval tényleg minden jobb lett!

Horváth Anita (26 éves)
2016-05-05

Kedves Doktor Úr,

Lassan egy hónapja szedem a multivitamint, és érzem, hogy több az energiám, kevésbé vagyok ingerült; és ami a legfontosabb, hogy mindenkin „végigsuhant” a megfázásos kór a családban, de engem még nem ért utol!

Remélem, ez a továbbiakban is kitart!

Köszönettel,

G. O.(26 éves)
2016-05-04

Kedves Gábor,

Szeretném megköszönni, hogy kezembe adtad azt a tudást, amivel saját magam tehetek az egészségemért!

„Cenzúrázott egészség” című könyved nagy hatással volt rám!

A multivitamin szedése, elsősorban, olyan fittséget eredményezett, amin én is meglepődtem! Reggelente szinte kidob az ágy, amint kinyitom a szemem, már pörög az agyam! Nincs szükségem hosszú percekre, hogy kikászálódjak az ágyból! EZT IMÁDOM!

Emellett rendszeresen fogyasztok plusz C vitamint, hogy még jobban bírjam az egész napot!

Köszönöm

K. J. (32 éves)
2016-05-03

Tisztelt Doktor Úr!

Nagyon hálás vagyok a készítményekért! Már 2. hónapja szedem a vitaminokat és a közérzetemben nagymértékű javulás következett be!

Könnyebben kezelem a stresszes helyzeteket, nyugodtabb, vidámabb vagyok! Türelmesebb lettem, már nem vagyok hirtelen haragú, mint korábban!

Pár hónapja pánikbetegséggel kezeltek, de ezek a készítmények csodát tettek velem! Megerősítettek lelkileg és fizikailag is! Amint elhagyom a pszichiátriai szereket, mindenképpen folytatni fogom a vitaminok szedését, hogy könnyebben vegyem a mindennapi akadályokat és megmaradjon a pozitív életszemléletem!

Eddig érzelmeim kezelésével voltak problémáim, ill. a kudarc feldolgozásával, de úgy érzem, megerősödtem!

Nagyon köszönöm Önnek, és hálával tartozom!

Üdvözlettel:

M. Cs. (36 éves)
2016-05-02

Tisztelt Dr. Lenkei Gábor,

Kosztolányi szülővárosából, Szabadkáról, (Szerbia) jelentkezem.

Tegnap kaptam kölcsön az Ön könyvét, a majd’ nyolcvanéves szomszéd bácsimtól. Azt mondta, nagyon jól van, mert nem szed gyógyszereket, MERT VAN EGY CSODÁLATOS KÖNYVE, ami hozzásegítette, hogy megérje ezt a szép kort, nyavalyák és mellékhatások nélkül! Ez a „Cenzúrázott egészség”!!!

Kiolvastam, KÖSZÖNÖM!!! Megerősítette hitemet, amit szeretett Nagymamám tanított, hogy az emberi szervezet tökéletes csoda: üzen, ha baj van, javítását pedig megadja a természet maga!!!

(Szomszéd Jóska bácsi 4 hónapra adta kölcsön a Könyvet, - szerinte - MINDEN SORÁT meg kell szívlelni és megtanulni!!!)

Egyetértek. Tiszta szívvel ajánlom barátaimnak, ismerőseimnek és mindenkinek!!!

Hálás tisztelettel,

Erőt, egészséget és kitartást a munkájához, Tisztelt Doktor úr!

Erika
2016-05-01