Egy kis napsütés

2018. szeptember

Szeretném elmondani, hogy idén kb. 10-15 éve az első telem volt, hogy nem voltam beteg!! Egy-egy napos meghűlések voltak, de nem "robbantam le". Az utóbbi 7-8 évben minimum két antibiotikum kúrám volt minden őszi-téli időszakon. Most viszont ezt megúsztam. Sőt az egész család. A férjem és én a Multivitamint szedjük. Mellé C-vitamint.

Kata
2018-09-30

A vitaminfogyasztás óta körmeim, hajszálaim erősebbek, ami még nagyon fontos, hogy bőröm nem olyan száraz, mint előtte, látásom javult, fizikai erőm sokat javult, vidámabb lettem.

Sz.-né Sárika
2018-09-29

Műkörmös vagyok, egész nap ülök. Október óta (2017) szedem a Multivitamint és a folsavat. (Babát szeretnék.) Már két héttel az első doboz beszedése után éreztem, hogy nem vagyok olyan fáradt délutánra, mint előtte. Allergiás vagyok a pollenekre, és évek óta tavasztól gyógyszert kell szednem a tünetekre, de idén még sehol semmi, mintha nem is lennék allergiás.
Lehet, hogy megszűnt? 😊

Gy-K. K. (34 éves)
2018-09-28

A munkahelyi teljesítményem nőtt a vitaminoktól. Sokkal több az energiám. Sokszor úgy érzem, fáradhatatlan vagyok, egyszóval jól érzem magam a bőrömben, úgy érzem, a koromnál fiatalabb vagyok.

Nánai János (48 éves)
2018-09-27

Kedves Doktor Úr!

Feleségem 70, én 72 éves vagyok. 2014 márciusa óta szedjük a Multivitamint. Azóta olyat tapasztalunk, hogy fáradhatatlanok vagyunk.
Én reggeltől estig a kertben a dolgozom, estére kicsit kellemesen elfáradok, de reggel olyan pihenten kelek, mintha előző nap semmit nem csináltam volna. A feleségem szintén dolgozik egész nap. Ő sem fárad el. Remekül érezzük magunkat, tele vagyunk energiával.
19 éves egyetemista lányunokámnak elég gyakran megfájdult a gyomra bizonyos ételektől. Neki is ajánlottam a vitamint, és egy hét után elmúltak a panaszai. Ha valakinek hasonló gondja van, mindenkinek elmesélem, hogy mit szedünk.

Billibók László (72 éves)
2018-09-26

Kedves Doktor Úr!

6 éve hűséges fogyasztója vagyok a vitaminoknak a férjemmel együtt! Napi szinten fogyasztok 4-5000 C-vitamint, Multivitamint, algát. A nap úgy indul, hogy kirakjuk a vitaminokat a kis dobozkába. Reggeli és ebéd után elfogyasztjuk.

C. G. (57 éves)
2018-09-25

Eredményeim a vitaminfogyasztás után:
- Erősebb körmök.
- Erős haj.
- Megszűntek a fehér foltok a körmömön.
- Kevésbé vagyok fáradékony.
- Megfázásból könnyen kilábalok.
- A mandulám kevesebbszer gyullad be, mint vitaminszedés előtt.
- Az arcbőrömön kevesebb pattanás van.

B. M. T. (32 éves)
2018-09-24

Tisztelt Doktor Úr!

Évek óta fogyasztói vagyunk a termékeknek. Legfőképpen a Multivitamint fogyasztjuk és a Kalcium Magnéziumot. A vitamin szedése során mindig sokkal jobb a közérzetünk, tele vagyunk energiával, a Kalcium-Magnézium pedig segít az izmaink karbantartásában.

Megyeriné B. Andrea (43 éves)
2018-09-23

Kedves Doktor Úr,

Kollégám a tegnapi nap folyamán beszerezte a vitaminkészítményeket. Ma reggel kipihenten, megnyugodva érkezett munkába! Hogy az ő szavait idézzem: ” Kata, majdnem sírvafakadtam reggel örömömben, olyan jól aludtam! Pihentetően, nem volt hiszti, óra takargatás, - hogy ne bámuljam hány óra van, - vaksötétben sétálgatás a házban. Nem tudom, mi van ebben a vitaminban, de nyugodt vagyok most is, nem érzek ingerlékenységet!„
Annyira örültem neki, mert tudom miken ment keresztül!

Katalin
2018-09-22

Férjemmel kezdtük el szedni a vitaminokat, sokkal energikusabbak vagyunk! A magnéziumtól jobban alszunk, és a klimaxos hisztijeim is csökkentek. Még a rejtélyes köhögésem is enyhült.
5 hónapja szedjük, csak jókat tudunk mondani. Ja, és a barátaink is elkezdték szedni, mindenkinek jót tett!

K. T.-né (51 éves)
2018-09-21

Tisztelt Lenkei Úr!

Körülbelül 2,5 éve szedem rendszeresen a vitaminkészítményeit. Egy neurológiai betegség után kezdtem jobban utána olvasni a vitaminoknak. Ez az első roham bő 2,5-3 éve történt. Életmódot váltottam, és több irányból vágtam vissza a betegségnek.
Azóta volt egy bő 1,5 éves tünetmentes ciklusom, és a versenysport felé kacsintok! Évi 1-2 rohamra redukálódott az esetek száma, én ezt is sokallom, és terveim szerint rövid időn belül ezekkel is leszámolok.
Amit kaptam: reményt, tudást, hitet!

Cs. V. (27 éves)
2018-09-20

Kedves Dr. Lenkei Gábor!

A tapasztalatom, hogy jobb a közérzetem, és megnövekedett a munkabírásom. 6 hónapja szedem a Multivitamint és a C-vitamint.

Ferenczi Anna (52 éves)
2018-09-19

3 hónap vitaminfogyasztás után pozitív tapasztalataim vannak, úgymint jelentős közérzetjavulás, szellemi frissesség és javuló koncentrációkészség.

Dr. Penke András (34 éves)
2018-09-18

Amióta szedem a Multivitamint energikusabb vagyok, többet dolgozom, és mégsem vagyok fáradt! Szebb lett a hajam, a bőröm.

Albert Helén (28 éves)
2018-09-17

Kedves Dr Úr!

Elhatároztam. hogy a Mamának is megvásárolom a vitaminokat és megbeszéltem vele, hogy ha nem akar ágynak esni teljesen kiszolgáltatottan élni akkor azt csinálja amit én mondok. Nem voltam hajlandó kórházról kórházra járni vele és a csomó gyógyszert adni neki. Soha nem találtak semmi szervi bajt mindig a korára hivatkoztak meg nem mondtak semmit, csak ezt szedje, meg azt szedje. Na nem!!! Mára már elmondhatom, hogy saját magát ellátja, mos, főz magára, önállóan fürdik, sőt nagytakarítást végez, ami abból áll, hogy elhúzza az ágyat, hogy felporszívózzon mögötte.
A Multivitamint szedi azóta is, sőt követeli.

Oláh Eszter
2018-09-16

A Multivitamin szedése miatt már több, mint 5 éve nem voltam az addig „szokásos” megfázásos, meghűléses betegségben.

Ádám Zoltán (48 éves)
2018-09-15

Körülbelül 2007 óta fogyasztom a vitaminokat. A „Cenzúrázott egészség” című könyvet olvastam először, utána sorban az összeset. Azóta nem kívánom az édességet, pedig cukrászdában dolgozom minden másnap. 14-15 órát dolgozom, és bírom erővel. A betegségek elkerülnek. Szemüveget csak olvasáshoz használok.

Schüll-Simon Gyuláné (72 éves)
2018-09-14

Nagyon elégedett vagyok a vitaminokkal! Sokkal nyugodtabb, összeszedettebb lettem! Az általános közérzetem kiváló! A problémák megoldása sokkal könnyebb!

Szalóki Márta (55 éves)
2018-09-13

Tisztelt Doktor Úr!

Férjemnek 2,5 évig fájt a feje. Orvostól orvosig járt, MR-vizsgálatra ment el magánúton, két bölcsességfogát kiműttette (hátha attól fáj), neurológusoknál járt, napi 3-4 különféle fájdalomcsillapítón élt, köztük szedett több epilepszia kezelésére szolgáló gyógyszert is, … szemészetre is ment vizsgálatra stb. A férjem elkezdte szedni a vitaminokat, és pár nap eltelte után NEM fáj a feje!!!
A második doboz vitamint szedi, és nagyon örülünk, hogy végre megtudtuk, hogy egyszerűen csak vitaminhiánya volt!

Sz. A.-né
2018-09-12

A vitaminoknak köszönhetően több energiám van a munkahelyen zajló aktivitásokra, és ami a legfontosabb, hogy munka után is marad energiám. Ezt kb. 3 hónap vitaminfogyasztás után vettem észre.

Dávid Szilárd (32 éves)
2018-09-11

Tisztelt Doktor Úr!

Februárban kezdtük el férjemmel együtt szedni a Multivitamint. A hatása számomra hihetetlen volt! Azelőtt minden nyavalyát elkaptam, és kéthetente betegeskedtem. Folyamatosan allergiaszerű tünetekkel küszködtem, és szedtem is rá gyógyszert. Nos, a vitamin szedése óta ezeket mintha elvágták volna. Semmilyen gyógyszerkészítményre nincsen szükségem!

Bozsonyikné Molnár Lilla
2018-09-10

Amióta a vitaminokat használom, nem láttam orvosokat, nem szedek gyógyszereket. A menstruációm pontos lett, és fájdalom mentesebb. Jobban bírom a fizikai munkát, akár egész nap.

Feldbauer Éva (42 éves)
2018-09-09

Tisztelt Lenkei Doktor Úr!

43 éves vagyok, 3 éven át küszködtem visszatérő gyulladásokkal, sokszori lázas állapottal, gyengeséggel, aluszékonysággal. Gégegyulladásaim voltak, később vékonybélgyulladások és gyomorpanaszok. Idén nyár elején kezdtem szedni a Multivitamin készítményt. Egy hónap után jelentős javulás következett be , 2 hónap után pedig alig volt már nyoma a korábbi állapotnak.

Urichné Soós Anna (43 éves)
2018-09-08

Kedves Doktor Úr!

Már évek óta szedem a Multivitamin készítményt. 1-2 hónap szedése után rendeződtek a vegetatív idegrendszeri panaszaim – szívritmuszavar, szapora szívműködés. Elhagyhattam a béta-blokkolót, amit addig szedtem. Megszűntek a szorongás okozta panaszaim, amire addig Xanax-ot kaptam. Vidámabbnak és erősebbnek érzem magam, jobban tűröm a stressz okozta nehézségeket.

H. L.-né (65 éves)
2018-09-07

Számtalan pozitív változásról tudok beszámolni: szexuális étvágy és potencia megnövekedése, a nappali álmosság érzetének jelentős csökkenése, macskákat tartok: nem tüsszentek azóta a macskaszőrtől. Jobb hangulat, nagyobb kedvvel vetem bele magam bármibe, alkoholfogyasztás csökkenése.

Kocsis Richárd (39 éves)
2018-09-06

Dr. Lenkei marosvásárhelyi előadásán hallottam a vitaminok fontosságáról. Ezelőtt kétszer műtöttek, és megállapították, hogy 2% esélyem lesz gyermekvállalásnál. Ekkor kezdtem neki a Multivitamin szedésének, amit a mai napig rendszeresen szedek. Közben munkahelyet is váltottam, és a táplálkozásomon is változtattam. Ma már 7 hónapos áldott kismama vagyok, a baba rendben van.

K. I. K. (34 éves)
2018-09-05

Fél éve szedem a Multivitamint és a tapasztalataim csak pozitívak. Energikusabbnak, terhelhetőbbnek, jobb hangulatúnak érzem magam. A nap végén nem érzem fáradtnak magam. Sőt…

V. L. (34 éves)
2018-09-04

Harmadik hónapja szedem a vitaminokat. Ismerősöm ajánlására kezdtem el szedni. A vitamin szedése előtt álmatlanságban szenvedtem, székelési problémáim voltak, a járásom instabil – segítséggel tudtam csak az utcán közlekedni.
A vitamin szedését követően pár nap után már átaludtam az éjszakát, székletem napi rendszereséggel rendbejött, és kb. a szedés megkezdése után 1 hónappal egyedül is ki tudtam menni az utcára, szédüléseim instabil járásom javulni kezdett.

V. S. – né (68 éves)
2018-09-03

Rövid idő alatt energikus és robbanékony lettem a Multivitamintól és a kalciumtól, magnéziumtól.

H. K. (42 éves)
2018-09-02

2012. augusztusa óta szedem a Multivitaminokat. Tapasztalataim: erőnlétem jelentősen javult. (Magatehetetlen édesanyámat ápolom és megszűnt az állandó fáradtságérzetem.) Fodrászom szerint a hajam állaga nagyon sokat javult.

Kovács Katalin (49 éves)
2018-09-01