Egy kis napsütés

2020. augusztus

A Multivitamint évek óta fogyasztom.
Azt tapasztalom, hogy nem vagyok fáradt egész nap. Sosem vagyok náthás sem!
Szupereket alszom, jókat álmodom. Jól bírom a munkát, este sem vagyok fáradt, kimerült.
Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem szedni, másfél hét után kicserélődtem, tele voltam energiával,
és azóta is így van, ezért sosem hagyom abba a fogyasztását!

Dánielné Tóvizi Erzsébet
2020-08-31

A Multivitamint fogyasztom napi rendszerességgel.
Amióta szedem a vitaminokat, sokkal jobban bírom a stresszt, és kevesebb pihenésre van szükségem.
Több az energiám, és az energiaszintem nem ingadozik, hanem kiegyensúlyozott.
Korábban voltak kisebb megbetegedéseim (pl. köhögés, influenza), de a vitaminok szedése óta nem voltam beteg, egészséges vagyok.

Sz. D.
2020-08-30

Két hónapja fogyasztom a Multivitamint.
Ekcémám jelentősen javult. A hajamon is észrevehető változás látható, dúsabb lett. Kevesebb az alvásigényem, pihentebb vagyok.
Az energiaszintem lényegesen javult, napi munkámban sem fáradok el, még otthonra is marad energiám.

Krizsai Marianna
2020-08-29

Két hónapja fogyasztom a Multivitamint.
Energikusabbnak érzem magam. Ezt a korábban szedett vitaminoknál nem éreztem. Egész nap pörgök.
A 15 éves lányom is szedi. A pattanások az arcán szépen elmúltak.
Jó kedvem van egész nap. Észrevettem, hogy kevesebbet vagyok feszült, ideges.
Környezetemben volt sok beteg, vírusos is, én nem voltam beteg! Megerősödött az immunrendszerem!
Az éjszakát átalszom (édesanyám is, aki gyakran kijárt éjjel a mosdóba), pihenten ébredek!

Novotarski Lászlóné
2020-08-28

Amióta szedem a Multivitamint, nem voltam beteg, és 65 évem ellenére nem szedek semmilyen gyógyszert.
Minden szempontból aktív életet élek, sportolok rendszeresen, egy 40 éves embernek megfelelő életet élek,
mivel azóta nagymértékben megemelkedett a teherbírásom és az életerőm.

K. Gy.
2020-08-27

2014 óta szedem a Multivitamint, és a többit vitamint.
73-ik évemben járok, az egyik ismerősömmel beszélgettünk, és ő ajánlotta.
Először elolvastam a könyvét, és teljesen lenyűgözött.
Hamarosan éreztem, hogy fizikailag és szellemileg is nagyon jól érzem magam, nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok.
Sokat kertészkedem, és nehéz cserepeket is játszva emelgetek.
Derekam nem fáj, szemüveg nélkül olvasok és írok, a bőröm sima lett.

Alberti Demeterné
2020-08-26

2016 óta rendszeres fogyasztója vagyok a Multivitaminnak.
A jelenlegi társadalmi helyzetben (Covid 19) úgy döntöttem, hogy saját pénzemből megvásárolom,
és a cégemben dolgozó alkalmazottaknak kiosztom, hogy ők is használják, hiszen fontos az ő egészségük is számomra.
Márciustól errefele végigdolgozott a csapat, kiszállásokra is elmentek, felszerelkezve vitaminnal és egyéb eszközökkel.
Senki sem betegedett le, sőt jobb lett a hangulat a cégen belül, nagyobb a munkabírás a magasfokú stressz ellenére is.

H. G.
2020-08-25

62 éves vagyok.
Ötödik éve fogyasztom a Multivitamint, C-vitamint, Q10-et és az Aminosavakat.
Azóta nem voltam beteg, még a megfázások is elkerültek. Vitalitásom megnőtt, több lett az energiám.
Boldog vagyok, hogy felfedeztem a Vitaminok jótékony hatását.Életem végéig fogyasztani fogom.

Ács István
2020-08-24

A Multivitamint szedtem egy hónapja. Azért kezdtem el, mert energiahiányos és fáradt voltam.
Amióta szedem, azóta „energetizált” vagyok, pozitív, fáradtságérzésem eltűnt. (Egészségügyben dolgozom, éjszaka).
Jobban alszom, szebb a hajam, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok!

Fülöp Anikó
2020-08-23

A legkedvezőbb dolog számomra, hogy sokkal aktívabb lettem, több energiám van mindenre, amióta szedem a Vitaminokat.
Az őszi, téli időszakban pedig semmiféle betegség, fertőzés nem dönt ágynak, pedig három kisgyermeket nevelek, és magam is iskolában dolgozom.
Négy éve szedem a Multivitamint és C-vitamint rendszeresen, és nagyon jók!

F.-né R. É.
2020-08-22

Amióta szedem a Multivitamint, a kálcium-magnéziumot, C-vitamint, szinte nem vagyok beteg.
Nem vagyok olyan fáradt, mint régebben, és több energiám van.
A vitamin pozitív hatásai látszódnak rajtam, mindenkinek csak ajánlani tudom!

B. T.
2020-08-21

Három éve szedem a Multivitamint.
Nagyon jó hatással van rám, fizikailag és szellemileg is jó közérzetet biztosít.
Nem vagyok fáradékony a fizikai munka során.

Vincze Ferenc
2020-08-20

Másfél éve kezdtük a Vitaminok fogyasztását.
Azóta egyszer voltunk betegek a férjemmel, és azon is hamar túlestünk.
Érezhetően javult a közérzetünk, és türelmesebbek is lettünk egymással. A férjem szerint jobban is lát.
Négy éves lányunk is rendszeres Lenkei-vitamin-fogyasztó. Mivel ovis, ő gyakrabban kap el ezt-azt, de szinte pár nap alatt meg is gyógyul.
Második terhességem alatt is szedtem az Multivitamint. Már a fogantatás is elsőre sikerült. A laboreredményeim is jók voltak.
Nem kellett pluszban vasat és egyéb vitaminokat szednem.
Ami nagyon szembetűnt a két terhességem között, az az, hogy a második várandósságom alatt nem görcsölt be egyszer sem a lábam,
és az izmaim is jobban viselték a baba egyre növekvő súlyát. Valamint elmaradtak a kismamahisztijeim is. Végig kiegyensúlyozott voltam.
Most, hogy megszületett a baba, a gyermekágyat és a kialvatlanságot is meglepő lazasággal tudtam kezelni, és van anyatejem, ami első terhességem alatt alig volt.
Magam is meglepődtem!

B.-né K. T.
2020-08-19

Kb. 15 éve fogyasztom az Multivitamint.
Nagyon meg vagyok vele elégedve. Sokkal nagyobb a munkabírásom. Sokkal energikusabb vagyok.
A betegségek évek óta elkerülnek, a korábbi téli influenzafertőzés teljesen megszűnt.

Szimku Erzsébet
2020-08-18

A Multivitaminnak hála csökkent a fáradékonyságom, javult a szellemi teljesítőképességem,
sokkal energikusabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint a vitaminok szedése előtt.
Külsőleg pedig a legszembetűnőbb változás az volt, ami a környezetemnek is feltűnt,
hogy a hajam, a bőröm és a körmöm sokkal szebb, fényesebb, egészségesebb lett.

A. G.
2020-08-17

Kb. négy éve szedem a Multivitamint. Életmódot is váltottam közben.
Javult a koncentrációm, az állóképességem, ez a legszembetűnőbb változás.
Sokkal ritkábban voltam beteg, megfázást szinte nem is tapasztaltam.
Az étvágyam is másképp alakult, főleg abban, hogy mást kívánok enni, és jóval kevesebbet.

M. B.
2020-08-16

Három hónapja fogyasztom a vitaminokat.
Azóta sokkal jobb a közérzetem, energikusabb vagyok. Rendszeresen futok,
és a teljesítményem egyre nő. Észrevettem, hogy a bőröm simább lett és feszesebb.
Feleségem is rendszeresen fogyasztja a vitaminokat, és ő is nagyon meg van elégedve,
fittnek érzi magát, betegségek elkerülik.

T. M.
2020-08-15

Ősztől használom a Multivitamint.
Észrevételeim a következők: a télre jellemző letargiás állapot
egy bizonyos idő után eltűnt, életerővel teltebb lettem 70 évesen!

Cs. A.
2020-08-14

November óta szedjük a Multivitamint a férjemmel.
Nem voltunk megfázva ezen a télen, a vitalitásunk abszolút a tetőfokán van.
Egy-egy nehezebb napot is könnyen vészelünk át.
Abszolút pozitív a környezetünkből kapott visszajelzés is, hogy mi hogy bírunk ennyi mindent elvégezni,
mindig mosolyogni, pozitívnak lenni! Alapból is ilyenek vagyunk, de a vitamin szedése óta ez még fokozódott!

F. F. É.
2020-08-13

12 éve szedem a Multivitamint. Ezen kívül még szedek kálcium-magnézium - kollagén - lutein stb. apróságokat is mellé.
Köszönöm, jól vagyok! 86 éves vagyok, egyedül élek, semmilyen betegségem nincs, és semmiféle gyógyszert nem szedek,
és mégis a betegségek elkerülnek. Most is, a koronavírus is elkerült. Ez mind annak köszönhető, hogy szedem vitaminokat.

Id. Varga Lászlóné
2020-08-12

Amikor találkoztam a Vitaminokkal, és olvastam róluk tapasztalatokat, ki akartam próbálni, hogy rám milyen hatással van.
Először csak a C-vitamint kezdtem el szedni, de rendszeres szedéssel már bizonyított is kis idő múlva,
mert a téli időszakokban sem lettem náthás, és semmilyen betegségem nem volt.
Amikor pedig a Multivitamint szedtem, akkor energikusabb lettem, nem fájt a térdem sem, amikor sportoltam.

Kiszner Alexandra
2020-08-11

10-15 éve fogyasztom a Vitaminokat. Nagyon jó tapasztalataim vannak.
Aktív sportolóként sokat segít az izomregenerálódásomban és az izomláz ellen.
Nagy terhelésű edzés után másnap kisebb az izomláz, és hamarabb túl vagyok rajta.
Lévén, hogy 42 éves leszek, és dzsúdózom több mint 30 éve, ezért az ízületvédőit és a kollagént is szedem,
mert a térdem már nagyon el van kopva. Sokat segít a fájdalmak ellen.
A Multivitamin is rengeteg energiát ad, plusz a kálcium-magnézium is segít az izomgöcsök ellen.

Sziklai Péter
2020-08-10

Négy hónapja fogyasztom a Multivitamint.
A tapasztalataim: Kipihentebben ébredek, pihentetőbb az alvás,
kevesebb alvással is kipihent vagyok. Nagyobb a munkabírásom, több az energiám.
Az emésztésem javult, nagyobb lett az étvágyam.

K. J.
2020-08-09

Harmadik hónapja kezdtem el fogyasztani a Multivitamint.
Sokkal jobb a közérzetem, a teherbírásom, a stressztűrő képeségem.
Energikusabbnak, határozottabbnak érzem magam.
A környezetem is észrevette, és visszajelezte a pozitív kisugárzást.

S. M.
2020-08-08

Másfél éve fogyasztom a készítményeit, azóta sikerült leszoknom káros szenvedélyeimről,
és újra elkezdtem sportolni, és további kilókat adtam le, karcsultam, életmódot váltottam.
Szuper jól érzem magam a bőrömben.
Reggelente rendszeresen meditálni szoktam és futni egy bő órát, így jó korán kell kelnem munka előtt
– hajnali 4 órakor –, de simán fel tudok kelni.
A betegségek teljesen elkerülnek, másfél éve még náthás sem voltam!

G. Z.
2020-08-07

Kb. 6 hónapja kezdtem el szedni a Multivitamint, és nagyon jól érzem magam a bőrömben.
Egészségesnek érzem magam, és nagyon energikus lettem. Nem bírok leállni a munkával. Még este 10 órakor is pörgök.

F. A.
2020-08-06

Egy havi Multivitamin fogyasztása után az erős pánikbetegségem elmúlt.
Mindenféle gyógyszer nélkül. Azóta se jött vissza semmilyen formában.
Kiderült, hogy a vitaminhiány okozta a pánikbetegséget.

Bertalan Balázs Attila
2020-08-05

Nagyon meg vagyok elégedve a vitaminokkal, évek óta rendszeres fogyasztójuk vagyok.
A hatások, amiket éreztem: sokkal-sokkal energikusabb vagyok, jobban tűröm a pszichés megterhelést,
a mindennapi stresszt és a kihívásokat. Sokkal jobban alszom, mindenre van erőm, energiám és türelmem.
„Nem ismerek határokat” érzek, mindenre is képes vagyok.
Ezek a legfőbb dolgok, amik eszembe jutnak.

Konkoly Norbert
2020-08-04

Sok éve vagyok elkötelezett vitaminfogyasztó. A Multivitamin életünk része lett.
Amiben biztos vagyok: azt a mennyiségű munkát, jövés-menést, amit végzünk a feleségemmel,
megfelelő vitamin- és ásványianyag-bevitel nélkül nem bírnánk.
Hihetetlen ritkán vagyok beteg, orvoshoz általában jogosítványt megyek csak csináltatni.
Számunkra a vitaminok jelentik a legális doppingot!

Makó Gábor
2020-08-03

A Multivitamin rendszeres szedésének hatására sokkal energikusabb lettem.
Fáradékonyságom megszűnt, munkabírásom növekedett, idegrendszerem javult!

Dr. M. Zs.
2020-08-02

Két év óta szedem a Multivitamint.
Azóta nem voltam megfázva, kevésbé vagyok fáradékony.
Jobb a hangulatom, nem idegeskedem annyira.

Pető Péter
2020-08-01