2026. február 25.

Körülbelül 5 éve fogyasztok Multivitamint.

Azóta alig vagyok beteg, a család többi tagja gyakrabban beteg, de én alig. 3 éve nem voltam táppénzen.

Jól alszom, alig vagyok stresszes. Állandóan kint dolgozom és még így is egészséges maradok. Pedig sokszor elázok, meg fázok is eleget.

D.A.

2026. február 24.

Lassan két hónapja fogyasztom a Multivitamin készítményeket.

Váratlan változást hozott az életembe. Addig se mondhatom, hogy nem aludtam. Viszont a minőségi pihenés lett úrrá az éjszakáimon, illetve kevesebb óra alvás is elegendő a kipihent állapothoz.

Eddig a hazavezető úton egy többsoros lépcsőn kellett felfelé végig mennem. Legalább 3-szor, 4-szer megálltam szuszogni, úgy elfáradtam. Legutóbb viszont egyből felmentem, kicsi fáradtság jelei voltak, de nem összehasonlítható az addigi lihegéssel.

Nagyon köszönöm, több mint elegendő jót kaptam már most ilyen rövid idő alatt.

2026. február 23.

Használom a Multivitamint, D-vitamint, C-vitamint, porcerősítőt.

Sokkal jobban érzem magam, amióta voltam az előadásán, és utána rögtön elkezdtem szedni a vitaminokat. Gondoltam, ha nem fog segíteni, nem is árthat alapon.

Meglepetésemre viszont igenis segített.

A munkámat a gyárban sokkal jobban bírom, és amikor a kolléganők mind meg voltak náthásodva, én még nem is tüsszögtem. Az immunrendszerem jól megvédett.

A porcerősítő a térdemnek és az ízületeimnek csodát tett. Most már, amikor az esős idő jön, akkor se fájnak.

Nagyon köszönöm!

2026. február 22.

9 éve használom a vitaminokat, amit éreztem, a következő:

  • eltűntek a fehér foltok a körmökről
  • megszűnt a köszvény
  • megszűnt az ínyvérzés
  • elmúlt a talpon és az ujjakban a zsibbadás
  • van energiám
  • nyugodtabb vagyok
  • a másnaposság csak kissé visel meg 🙂
Cz. Z.

2026. február 21.

10 éve elkezdtem fogyasztani először a Multivitamint. Ezt követően a reumás és ízületi problémáim javulásnak indultak. Rendszeresen jártam fizioterápiás kezelésre, és a vitamin szedése óta erre nincs szükségem.

Napi 10-14 órát dolgoztam, és a munkatársaim nem hitték el, hogy nem vagyok fáradt. A munkabírásom hihetetlen magasságokat ért el. Amióta szedem, beteg sem voltam!

Az évek során több erősséget is fogyasztottam, mindig a szervezetem jelzése szerint.

Dr. N. J.

2026. február 20.

Az Ön vitaminjai közül a Multivitamin az, amit rendszeresen fogyasztok, általában C-vitaminnal.

Hatására a munkabírásom jobb, pörgősebb vagyok, kevesebb fölösleges mozdulat, jobb koncentráció.

Egy éve pedig volt egy térdproblémám. Műtétet helyeztek kilátásba, mert nem tudtam járni. A porcerősítő csodákat tett néhány hét alatt. (Természetesen műtétre sem kellett mennem.)

Anyukámmal rendszeresen fogyasztjuk a Lecitin kapszulát, aminek széleskörű a jótékony hatása: ízület, erek, idegrendszer, koleszterinprobléma.

Kedves Doktor Úr!

Köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátja ezt a sok jótékony szert. Külön köszönöm, hogy mindig hiteles tájékoztatást ad az egészségmegőrzéssel kapcsolatban. Sokat tanultam előadásaiból és írásaiból.

Jó egészséget és sok erőt kívánok!

S.I.

2026. február 19.

Évek óta használom a Dr. Lenkei vitaminokat. Az immunrendszerem megerősödött, nem kapok el semmiféle betegséget.

Porckopásra használtam a porcerősítőt, ami teljesen megszüntette a fájdalmat, a tüneteket. Mindenkinek ajánlom, aki erről panaszkodik, könyveket adok nekik, amit a doktor úrtól olvastam.

73 éves vagyok, a kertet én rendezem, az állatokat én látom el.

Hálás vagyok a vitaminokért, és köszönöm szépen!

2026. február 18.

Régóta szedem dr. Lenkei Gábor termékeit, maximálisan meg vagyok elégedve a termékeivel.

Nagyon sokat javítottak az energia-állapotomon és a betegségekkel szembeni ellenálló képességemen.

Javult, szinte teljesen elmúlt a derékfájdalmam, eltűnt az aranyerem, és a bőrviszketegségem.

Köszönöm, hogy könyvein keresztül is tudatosabban állhattam hozzá az egészségtudatomon.

Tisztelettel.

H.J.

2026. február 17.

A vonaton trappolok (58 éves) jegyvizsgálóként napi 16 órában.

Évek óta szedem a tablettás multit, de most sikerült megtalálni a lágykapszulás Multivitaminban az igazi megoldást, amit végre szívesen be is szedek rendesen, mert valamiért a tablettásat csak szedegettem, én nem jöttem rá, hogy miért nem szedem rendesen, de mivel az üzletben sokat beszélgettem a Diával arról, hogy próbáljam ki a másik fajtát, és most az üzletben viccesen megállapítottuk, hogy ez most fogy, és jövök rendszeresen.

Én a vonaton a dr. Lenkeivel nem félek semmitől!

Jöhet vírus, MEGESZEM!

Nem félek tőle, nem vagyok beteg.

Papp Veronika

2026. február 16.

Ár-érték arányban a legjobb multivitamin határozottan a „Lenkei”. Több kört futottunk, mire ezt az állítást túlzás nélkül kijelenthetem. Gyakorlatilag visszatértünk a termékeihez.

Semelyik másik, a piacon kapható – ígéretesebbnek tűnő – termék nem volt ennyire komplex, és hatásos. Ezek a saját tapasztalatok:

Jobb (nyugodtabb) alvás, több energia, fókuszáltság, magyarul tényleg jobb életminőség, már 2 hónap után. És ez megéri. Legalábbis számunkra igen, ezért a párommal együtt jó szívvel biztatunk minden olyan embert, aki nem elégszik meg az „elvagyok – megvagyok, nincs különösebb bajom” életformával, hanem igazán jól akarja érezni magát testi szinten (is).

Köszönjük, hogy nem csak ráírják, hanem bele is teszik a megfelelő mennyiségeket a dobozba.

Szabó Rómeó

2026. február 15.

A multivitaminok gyökeres változást hoztak számomra! Már a második napon érezhető különbséget észleltem!

A fáradtság eltűnt, reggel kipihenten ébredek, nincs szükségem napi több csésze kávéra, ami eddig „hajtott”.

A legszembetűnőbb azonban a türelem! Két kisgyermekkel nem mondhatnám, hogy stresszmentes az élet, ám amióta szedem a vitamint, sokkal türelmesebb vagyok velük, nem szakad el olyan könnyen a cérna, sokkal többet játszunk együtt. Ez az, miért a leghálásabb vagyok!

A porcerősítő készítmény viszont olyan hatást váltott ki, amit, ha más elmesél, nem valószínű, hogy elhiszem. De ez velem történt, éreztem, meggyógyultam!

A történet a következő. Egyik napról a másikra megfájdult mindkét bokám. Ülőmunkát végzek, a lakásban pedig sokat lépcsőzöm. Egyik sem tett jót, egy idő után alig bírtam behajlítani, pihentetés után pedig még rosszabbra fordult a helyzet, már csak bicegtem. Mindez körülbelül két nap leforgása alatt. Beutalóval 15 nappal későbbre kaptam időpontot szakorvoshoz.

Mivel bevált a multivitamin, gondoltam, teszek egy próbát a porcerősítővel. Hihetetlen gyorsan bevált! Két nap után jelentősen javult mindkét bokám, egy hét után már jobb volt, mint újkorában!

Nem lehetek elég hálás mindezekért!

KÖSZÖNÖM!!!

V. K.

2026. február 14.

Mivel állandóan kimerült voltam, a barátaim tanácsára kezdtem szedni a multivitamin tablettákat.

Azt mondták jót tesz. Igazuk volt!

Nagyon jól érzem magam azóta, sokkal többet tudok dolgozni, nem vagyok beteg. Javult a látásom, és amire nem számítottam, a töredezett körmeim is megújultak.

További jó munkát kívánok Önöknek!

Sz-K. Z.  

2026. február 13.

Több mint 10 éve szedem a vitaminokat. Főleg a multivitamint szedtem, de most már átváltottam az erősre. A súlyom miatt már a közepes kevésnek bizonyult. Mióta ezt szedem, a vérnyomás-gondjaim rendeződtek, és a memóriám is nagyon sokat javult…69 éves nő vagyok… Az unokámmal tanulgatom a verseket, és néha én gyorsabban megtanulom, mint ő!!! Na jó, én már többször is tanultam ezeket… Először én gyermekként, azután a gyermekeimmel, majd most már az unokákkal!!!

Mindent összevetve azért, nagyon érzem a vitaminok jótékony hatását….

Vitalitásom is sokat javult, alvásminőségem is….

Köszönet Önnek!

Sz.-né P.E.

2026. február 12.

Köszönöm magának meg az egri boltosainak, hogy ingyen adták az Életminőség javítása könyvét. Ami sokat segített, és a benne lévő videó linkek.

Túlsúlyproblémával küzdöttem, meg küzdök mai napig. Megemeltem a C-vitamin-adagot, és erősebb Multivitaminját szedem. Ha keveset, de tornázok is, de a munkásságának hála gyorsan 4,5 kg-ot lefogytam. Mikor meg addig edzettem, amíg bírtam, semmi fogyás, mert akkor nem tudtam, hogy kell szedni C-vitamint. Emésztési gondjaimat senki se tudta megoldani, éveken át tartott, de hála magának és a vitaminjainak, ez is rendeződik.

Alvási nehézségek is enyhültek.

Lakatos Zsolt

2026. február 11.

Migrénes fejfájásra kezdtem el használni a vitamint, a multivitamint. Nagyon csúnya, hányingerrel járó fejfájással küzdöttem évek óta. Szédültem, semmit nem tudtam csinálni amikor rám tört.

A barátnőm javasolta, menjek be az üzletbe, mert ott biztos lesz, ami segíteni fog, mert neki is sokat segített a vitamin.

Szkeptikus voltam, de már annyira szenvedtem, hogy bementem.

Az alapvitaminnal kezdtem, és 3 hét múlva ismét migrénes fejfájásom volt, de sokkal enyhébb lefolyású, tudtam végezni a napi teendőimet.

Most már a közepes csomagot használom, még mellette D-vitamin, Omega3, NAC és a kollagénital is.

Rendszeres fogyasztó leszek, és várom a további jó tapasztalatokat.

Köszönöm!

2026. február 10.

Használom a multivitamint, lecitint, Q10-et, C-vitamint, kollagént.

89 éves vagyok, itt is, ott is fáj, de meg vagyok győződve, ha nem szedném a vitamint, amennyi bajom van eddig, ágyban fekvő lennék.

Köszönöm, hogy van lehetőség a vitaminok használatára.

Olvastam az összes könyvét, mindenkinek is mondom, hogy tessék olvasni és vitamint szedni.

A cukros tablettát lecsökkentettük napi 1-szeri adagra. Nem voltam meghűlve jó ideje. Tudok aludni, igaz 5 órát, de az nekem már elég.

A kollagén használata óta a bőröm nem olyan száraz.

Köszönöm!

2026. február 9.

A közepes multivitamint használom, C-vitamint és még a spirulinát is.

Jól érzem magam, az immunrendszerem megerősödött. Kihúztam a tavalyi évet megfázás, meghűlés nélkül. Energiám rengeteg, könnyebben mozgok, a lépcsőn fel tudok menni jobban, a térdem meg van műtve, de mintha több az erő benne.

A hajhullásom megszűnt, sőt, erősebbek a hajszálaim, és a korpásodás is eltűnt.

Köszönöm.

2026. február 8.

Kb. 2003 óta fogyasztom a Dr. Lenkei Gábor által ajánlott vitaminokat, ásványi anyagokat. Kezdettől fogva tapasztaltam jótékony hatásait: megnövekedett energiaszint, kirobbanó teljesítőképesség, jókedv, a napi (mindenkori) túl sok feladat, vállalkozás, munkavégzés, kétgyermekes család, tanulás, továbbképzések, testmozgás, mások megsegítése mellett 100%-os bizonyossággal állíthatom, hogy szerepet játszik, óriási szerepet játszik ezen egészségmegőrző készítmények fogyasztása. Korom lévén teljes egészségben, energiától duzzadva végzem a mindennapi, millió ciklussal járó, sikeres tevékenységeimet.

Mély és soha el nem múló hálával köszönöm Dr. Lenkei Gábornak minden fáradozását!

E.K.I.

2026. február 7.

A vitaminokat először 2006-ban rendeltem. Kíváncsi voltam.

Csak arra emlékszem, hogy alig telt el egy hét, és mintha kicseréltek volna. Úgy éreztem magam, mint egy tini. Nem voltam fáradékony, szinte el sem hittem. Voltak, akik azt mondták, mi történt velem, megszépültem… Hihetetlen, de így volt. Azóta lassan 16 év eltelt.

Kisebb kihagyásokkal, de azért rendszeresen szedem most is.

Nagyon elégedett vagyok a termékkel. A doktor úr pedig… Több előadásán voltam, több könyvét olvasván, nekem ő egy kicsit olyan, mint egy „megváltó”.

Nehéz időszakaimban is átsegített.

Köszönet érte! (És még a humora is nem akármilyen!)

Sz.J.

2026. február 6.

Használom a vitamint, mert az asszony azt mondta… 😊
De van eredménye is.

Energia, a sörhasam kezdett csökkenni.

A nagy sétákat, amiket teszünk esténként, sokkal jobban bírom, nem fájnak az ízületeim annyira.

2026. február 5.

Jobban érzem magam, frissebbnek érzem magam, nem fáradok el olyan hamar, nem felejtek el semmit, még megismerem az unokáimat.

Sz.M.

2026. február 4.

Már évek óta szedem a multivitamin-készítményt, amire egészen biztosan emlékszem, hogy egyszer hagytam abba a szedését kb. 8-9 évvel ezelőtt, mert nem volt rá pénzem, más dolgokat fontosabbnak tartottam, de hamar megéreztem a hiányát. Bőrproblémáim lettek, folyton ideges, feszült voltam, nem volt jó a közérzetem. Aztán amikor újra elkezdtem szedni, megfogadtam, hogy soha többet nem hagyom abba. Egyszer a nőgyógyászom elküldött vérvételre, és megnéztük a D-vitamin-szintemet, ami fantasztikus volt! Meg is kérdezte, hogy milyen készítményt szedek.
Szeretném megköszönni a munkásságát, a sok hasznos könyvet és podcast-et!

Kalapos Edit

2026. február 3.

Már régen írtam, de továbbra is szedem az erős vitamint, ami jó erőben tart!
Jó példa volt a Covid idején, hogy míg a feleségem beteg lett, én ápoltam, szerencsére felépült teljesen. Énnálam semmi Covid-tünet nem volt, és igazából nagyon nem is voltam beteg.
Több mint egy évig futárként dolgoztam.
Köszönettel!

G.S.

2026. február 2.

Köszönöm, hogy segített, dr. Lenkei Gábor. Amióta a Multivitamin tablettákat fogyasztom azóta megváltozott az életem. Eleinte, 1 hónapig pörögtem, mint egy búgócsiga, ami nem volt valami kellemes, de már beállt a szervezetem. Ma már mondhatom, jóval fittebb vagyok, nem vagyok beteg, Minden vírus, baktérium nagy ívben elkerül, pedig egy nagy klinikában dolgozom, ahol könnyű összeszedni mindenféle nyavalyát. Újra fitneszstúdióba járok 62 évesen. (…) Drága Dr Úr, köszönöm, hogy lehetőségem van arra, hogy ilyen szuper vitaminokhoz juthatok!

K.M.

2026. február 1.

Kb. 15 éve szedem a termékeit. Mondhatom (nyugodtan), csak pozitív tapasztalataim vannak.
Se influenza, se Covid.
Energiaszintem maximális azóta!

P.K.

2026. január 31.

A multivitamint fogyasztom bő fél éve. Az energiaszintem magasabb, nagyobb a teherbírásom, nem voltam azóta megfázva sem, vérképem gyakorlatilag tökéletes.

Köszönöm

Dávid Csaba

2026. január 30.

Tapasztaltam nagyobb aktivitást, 1 hónap szedés után 2 kg fogyást, jó alvást.

Azóta is szedem, és nagy megelégedettség, hála van a szívemben, hogy rátaláltunk az Ön kiváló termékeire.

T.G.

2026. január 29.

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy “ideális összeállítás”, azaz multivitamin-, kalcium-magnézium- és plusz C-vitamin-fogyasztó lehetek.

Számos kedvező hatást érzékeltem az elmúlt hónapok során, amióta szedem a Lenkei-készítményeket.

Az azonnali hatás a jobb és pihentetőbb alvás volt, és ez maradt is.

Továbbiakban a könnyű reggeli felkelésre lettem figyelmes. Egyáltalán nem voltam fáradt, pedig sokat ingázom, napi 3 órát, néha 3,5-et utazom, és jól bírom. Betegséget nem kapok el, még a hosszú BKV-utazások miatt sem.

Nyugodt és terhelhető vagyok, nem terhelésnek érzem a feladataimat.

Nőgyógyászati dolgokban is jelentős javulást érzékelek, de ezt még nem szeretném -egyelőre- elkiabálni.

Összegezve: sokkal jobb a közérzetem és az életminőségem, amit nagyon szépen köszönök mégegyszer!

Terjesztem az információkat az ismeretségi körömben is, három barátnőm már csatlakozott a multivitaminfogyasztók táborához.

Szeretettel és tisztelettel:

U.E.

2026. január 28.

Meglátásaim szerint elég sok téren javult az életminőségem, hála az Ön vitamincsomagjának. Lassan 6. éve, hogy napi rendszerességgel szedem. Megszokássá is vált ugyan, de ezek apró befektetések a jövőmbe, amit mindenki szépen lassan épít fel. Örülök, hogy van lehetőségem ilyen építőköveket használni a jövőmhöz. A közepes erősségű vitamincsomagra esküszöm, minden megvan benne, amire szükségem van az aktív sportolói élet mellett.

K.Z.

2026. január 27.

Kb. 1 éve szedem a multivitamint, semmi hátrányos hatást nem éreztem. Jó, hogy minden szükséges vitamin egy készítményben együtt van, nem kell vadászni, utánaolvasni, miből mennyit szedjek.

65 éves vagyok, de allergiám, gyógyszerérzékenységem nincs.

A videóit szoktam nézni, a Cenzúrázott egészséget kb. 20 éve olvastam, átformálta a világnézetem.

Sz.G.

2026. január 26.

2015 nyara óta életvitelszerűen fogyasztom a multivitamint. Jelenleg a tablettás változatot, plusz kalcium-magnézium, és ezen felül C-vitamint.

Az a tény, hogy már több mint tíz éve megvásárolom a terméket, többet mond mindennél. Minden téren javult az egészségem, a mentális teherbírásom és a közérzetem.

41 évesen lényegesen egészségesebb vagyok, mint 30 évesen voltam. Ezen 10 év alatt munka mellett 3 OKJ-szakmát szereztem, és elvégeztem a gimnáziumot esti iskolában. Jelenleg technikumi tanulmányaimat folytatom munka mellett. Következő cél a felsőfokú angol nyelvvizsga, és utána még vannak további terveim is. Mindezt a plusz energiát a vitaminoknak köszönhetem. Köszönöm!

Baráti üdvözlettel:

T.Á.