2025. július 31.
Észrevételem a multivitamin szedése óta. A közepessel kezdtem két hónapot, és áttértem az erősre.
Amit elkezdtem érezni pár hét után, a zsibbadás kezdett enyhülni, mintha irányt váltott volna. Még a boka belső fele érzéketlenné vált az ereknél. Mára elmondhatom, hogy érzem a tapintást, érintést, ami eddig nem volt jelen.
A vitalitásom nőtt, igaz voltak nem kívánatos hatások is, ami erős fejfájás, hasmenés, szédülés, de ezt én úgy éltem meg, hogy gyógyul-reagál a szervezet.
Ezért nagyon hálás vagyok. Jelenleg a szemem is, vagyis a látásom is valami változásban van. Erről később tudok visszajelzést adni.
2025. július 30.
2008 óta szedem a dr. Lenkei vitaminkészítményeit. Jelenleg a Multivitamin és C-vitamin-készítményeket.
A munkahelyi stressz miatt reggelente hányingerem és rosszullétem volt. Néhány nap alatt ezek elmúltak a vitaminok szedését követően. Azóta is rendszeresen fogyasztom a vitaminokat. Nagyon örülök, hogy az eredményes változások miatt a feleségem és az édesanyám is elkezdték szedni a készítményeket.
Milyen hatásokat érzékeltem: kevésbé vagyok fáradékony, még kevés alvás esetén is. Sokkal nyugodtabb vagyok, a sok idegeskedés a múlté. Életerőm a nálam jóval fiatalabbakat is lekörözi. Kerékpárral járok sokszor a munkahelyre, heti 3-4-szer edzek, ami korosztályomban elég ritka. 55 éves vagyok.
A koncentrálóképességem és a fizikai teljesítőképességem is nagyon jó.
Évek óta nem voltam betegség miatt táppénzen. Tudom, hogy sok olyan hatása is van a vitaminoknak, amit nem veszünk észre közvetlenül, de a szervezetnek hosszú távon jót tesz. Soha nem fogom abbahagyni!
2025. július 29.
Nem vagyok beteg. Jó a közérzetem. Mióta van üzlet Székesfehérváron, azóta fogyasztom a vitaminokat. Energiaszintem kirobbanó. Munkabírásom jó. Stressztűrő képességem kitűnő. Vidám, mosolygós a napom.
2025. július 28.
A kalcium-magnézium italport több mint egy éve fogyasztom. Nekem segített a térdízület-fájdalmam megszűnésében. Az italpor fogyasztása előtt a lépcsőzésnél erős szúró-vágó érzés „kínzott”. Kb. 4-5 hónap után kezdtem változást érezni. A folyamatos italporfogyasztás mellett ez a tünet teljesen megszűnt. Tünetmentes vagyok.
2025. július 27.
Több mint 15 éve szedem a készítményeket. Amióta szedem a vitaminokat, szinte nem voltam beteg. Jobb a közérzetem és az erőnlétem. Sokat mozgok a munka mellett.
2025. július 26.
Több energiám van. A vérképem tökéletes. Jobban bírom a fizikai és szellemi megterhelést, mióta szedem. Kevesebbet vagyok beteg.
2025. július 25.
A Multivitamint fogyasztom már 2 éve.
Általános hatásai: sokkal jobb a közérzetem, több az energiám, jobban tudok koncentrálni a mindennapi munkámban. Gyerekek között dolgozom, de még a „legjárványosabb” időszakban sem kaptam el semmilyen fertőzést. Amikor megbetegedtem, néhány nap alatt lezajlott a betegség, nem kellett antibiotikumot szednem. A tünetek is enyhébbek voltak, nem lázasodtam be.
A kollagén és a hialuronsav tapasztalatai: április óta szedem mindkét készítményt. Kb. 1,5 hónap szedés után éreztem javulást. A térdemben porcsérülés van, amit meg kell műteni. Viszont a kollagén és a hialuronsav hatására az általános fájdalmaim csökkentek, a térdemet jobban tudom hajlítani, és a mindennapi közlekedés, mozgás nem okoz gondot, fájdalmat.
2025. július 24.
A Multivitamint fogyasztom, immunrendszerem erős, elkerülnek a betegségek. Stressztűrő képességem kitűnő, nagyon türelmes vagyok.
Energiaszintem nagyon jó. Évek óta kitartok a vitaminok mellett, nagyon szeretem a vitaminokat.
2025. július 23.
1 éve fogyasztom a Multivitamint, javult az energiaszintem, jelentősen megdúsult a hajam a szoptatás ellenére, a szempillám is. Kiegészítettem kalcium-magnézium-készítménnyel és kollagén italporral, ezeket esténként fogyasztom.
A kalcium-magnéziumtól mélyebben és tartalmasabban alszom. Kollagénnek köszönhetően nem érzem a reggeli, korból adódó nehéz ízületi mozgásokat. (46 éves vagyok.)
Sokkal produktívabbnak érzem magam. A pszichés állapotomra is pozitívan hatott, jelentősen javult.
2025. július 22.
2 éve rendszeresen szedjük párommal a Multivitamint, azóta semmi problémánk nincs, több lett az energiánk. Párom fejfájása teljesen megszűnt! Éjszaka gyakran görcsölt a karom, ez sem jelentkezett azóta, aminek nagyon örülök.
Estére sokkal több energiánk marad, mint korábban, még sportolásra is jut.
2025. július 21.
Kb. 8 éve használom a Lenkei-vitaminokat. Nagyon meg vagyok elégedve a termékekkel. A „stresszes időszakban” is nagy segítség volt.
A Multivitamin szedése mellett a problémákat is könnyebben megoldottam, az esti alvásom is nyugodt volt.
2025. július 20.
A Multivitamint fogyasztom, amitől erősebb lett az immunrendszerem, energiaszintem jó, a munkabírásom kitűnő. Jókedvű vagyok, optimista. Jó a koncentrálóképességem, sűrű a hajam és jó minőségű a körmöm.
2025. július 19.
A Multivitamint fogyasztom, amitől energikus vagyok, napi 10 km-t kerékpározok, a munkába azzal megyek, és azzal is jövök haza. Nyugodtabb lettem, az idegrendszerem jobb állapotba került, a stresszt jobban bírom feldolgozni.
2025. július 18.
Az utolsó laboreredményem hibátlan! 😊
Az elmúlt hónapokban nehéz időszakon mentem keresztül, és hogy bírjam a strapát, átváltottam az erős készítményre. Úgy érzem, hogy a legjobb döntést hoztam, mert -lelkileg ugyan megviselődtem-, de a testem megtartotta a kiváló állapotát. Ez a váltás kellett ahhoz, hogy egész tudjak maradni.
Most visszatérek a jól bevált közepeshez, de nehéz helyzetekben ajánlom mindenkinek a nagyobb (magasabb) dózisú vitamin fogyasztást.
Hála és köszönet!
2025. július 17.
2015 óta szedjük a Doktor Úr készítményeit. Nagyon szeretjük, mivel fittek, energikusak vagyunk a ténylegesen hozzáadott hatóanyagok mennyisége miatt. Jó egészségnek örvendünk, köszönjük szépen a munkáját!
2025. július 16.
3 éve szedjük a Multivitamint, több lett az energiánk a feleségemmel, 2 gyermekünk mellett ránk is fér a több életerő. Rendszeresen sportolunk párommal, és sokkal jobb lett a teljesítményünk.
Stresszfaktor lényegesen csökkent, sokkal türelmesebbek vagyunk, kipihentek vagyunk egész nap.
2025. július 15.
Ha nem szedem a vitaminokat, ragacsosnak érzem a testem, amikor visszatérek rájuk, jobb egyszerűen a közérzet, mozgás. Ezért nem is hagytam abba már jó pár éve a szedésüket. A C- és D-vitaminok segítenek az immunrendszeremben, kevésbé lesznek felsőlégúti bajaim, amik előtte rendszeresen voltak. Az Omega3 a gyulladásokat csökkenti, a B1 pedig segít az alvásban, élénk gondolkodásban.
A Cenzúrázott egészséget 20 éve olvastam, azóta több könyvet és videót néztem a Doktor Úrtól. Segített jobban érteni az egészség témáját, hogyan tartsam fenn és hozzam helyre, ha elromlik.
2025. július 14.
Elkezdett egy ideje eléggé hullani a hajam, és szerencsémre belefutottam Gábor hajhullásról szóló írásába. Ekkor jöttem rá, hogy vitaminhiányom lett a nemrég elkezdett intenzív edzéstől. Váltottam közepesről a legerősebbre, és meg is állt! Több energiám lett, és az izmaim is könnyen fejlődnek!
2025. július 13.
Kb. 10 éve szedem a Multivitamint, azóta megszűnt a fáradékonyságom, több lett az energiám. Beteg nem szoktam lenni.
Aktív vagyok egész nap, 67 éves vagyok, és egész nap pörgök.
Sok ismerősömnek ajánlottam már, mert nagyon meg vagyok a termékekkel elégedve!
2025. július 12.
Az alapszintű Multivitamint fogyasztom, 86 évesen jobb az étvágyam, több energiám van, immunrendszerem erősödött, ha el is kapok valamit, pár nap alatt rendbe jövök, ami előtte hosszabb időt vett volna igénybe.
2025. július 11.
Több, mint 2 éve fogyasztom az Ön Multivitamin-készítményét, amit a közepessel kezdtem, de most már a legerősebbet szedem.
Koromhoz képest nagyon energikus vagyok, lányom elmondása szerint koromat meghazudtolom. Még a babahajaim is elkezdtek nőni. 😊
Körmeim megerősödtek. Nagyon jókat alszom. Soha nem vagyok beteg.
Köszönöm, hű fogyasztója maradok.
2025. július 10.
2018. óta szedem a Multivitamint. Azóta frissebb vagyok és mozgékonyabb. Jobb alvásnak örvendhetek. Úgy gondolom, hogy az idegrendszerre is jó hatással bír. Nem szoktam beteg lenni.
Köszönettel!
2025. július 09.
20 éve fogyasztom a Multivitamint, nagyon jó tapasztalataim vannak, látásom élesedett, szürkületben rossz volt vezetni, és néhány hónapon belül ez teljesen elmúlt, aminek nagyon örülök!
Hajam és körmeim gyorsabban nőnek és erősebbek. Több lett az energiám, jobban viselem a stresszt is.
Hálásan köszönöm!
2025. július 08.
Nagyjából 10 éve szedem a Multivitamint. Korábban nagyon fáradékony és energiaszegény voltam, azóta, hogy szedem, tele vagyok energiával egész nap. Nem szoktam beteg lenni. Jól alszom éjszakánként, és kipihenten ébredek.
55 éves vagyok, és semmilyen gyógyszert nem szedek, vérnyomásom is tökéletes.
2025. július 07.
Most veszem meg a 3. doboz Multivitamint, és nagyon elégedett vagyok. Észrevettem, hogy segíti a fogyásom, aminek nagyon örülök. Egész nap fittnek és aktívnak érzem magam, kemény fizikai munkát végzek, pedig már 67 éves vagyok!
Korábban hamar kifáradtam, szinte egész nap erőtlen voltam, amióta fogyasztom, sok erőt érzek magamban!
2025. július 06.
Évek óta szedem a multivitamint. Nagyon sokat javult a koncentrációs készségem és a teljesítményem a sportban.
Energiaszintem megnövekedett, megfázások elkerülnek, vérnyomásom tökéletes, semmire nem szedek gyógyszert!
2025. július 05.
Csak pozitív tapasztalataim vannak, mióta rendszeresen használom a termékeit.
- fogínyproblémáim megszűntek
- tavaszi pollenallergia-tünetek teljes mértékben megszűntek
- ízületi fájdalmaim megszűntek
- jobban bírom a fizikai munkát
- nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok
2025. július 04.
A vitaminoktól fittséget kaptam. Jó közérzet. Nagyon tetszett az a videó, ahol a 85 éves úriember annyira fitt lett, hogy egyből nősülni akar.
Nagyon jó, hogy itt tanul is az ember, hogy mit miért szedjek, mi mire jó.
Soha nem szedtem gyógyszert. Adminisztrátori munkámban 65 évesen dolgozom. A cél az volt, hogy egészséges maradjak, ez sikerült is. Mindig magamba fektettem. Az egészség a legnagyobb kincs.
Szeretem azt, hogy magyar embertől magyar terméket kapok. Örülök, hogy értünk harcol.
Amikor 20 évvel ezelőtt olvastam a Cenzúrázott egészséget, leesett az állam, hogy mik vannak a nagyvilágban, sajnos naiv voltam, de ma már fel vagyok vértezve tudással.
2025. július 03.
3-4 hónapja szedem a Multivitamint. Akkoriban nagyon stresszes voltam a munkám miatt, fáradékonynak is éreztem magam rettenetesen. Pár hét után már éreztem a Multivitamin rendkívül pozitív hatását. Elmúlt a fáradékonyságom, sokkal energikusabb vagyok. Nem vagyok ingerlékeny, jól viselem a napi stresszt, kiváló a kedvem!
2025. július 02.
Még mindig nagyon jól érzem magam, 85 éves elmúltam. Dédunokázok. (2 és fél éves és 3 hónapos) A kettőre egyszerre vigyázok.
Alkalmanként klubba járok, táncolok, élem az életet. Van hapsim, szerelmes vagyok. Régi szerelmem volt. Jó a kedvem. Mindennap tornázok egy órahosszát.
Jó egészséget kívánok a Doktor Úrnak sokáig!
A korombeliek nem igaz, hogy milyen állapotban vannak, itt fáj, ott fáj, megy a panasz. Én még a nyakamba tudom tenni a lábam.
2025. július 01.
Két hónapja fogyasztom a Multivitamint, azóta tele vagyok energiával, még este sem vagyok fáradt. A körmeim töredezettsége megszűnt, a bőröm és a hajam megszépült. A fiam is fogyasztja ezt a Multivitamint, és neki is hasonló jó tapasztalatai vannak.