Egy kis napsütés

2022. október

Korábban, amíg nem szedtem az Alap Multivitamint, nagyon hullott a hajam. A hajhullás pár hónap után teljesen megszűnt. A bőröm sokkal szebb lett, az arcomon a kiütések és mindenféle problémák teljesen eltűntek.
A cukoréhség teljesen eltűnt, nem vágyom édességre egyáltalán, korábban nagyon sok édességet fogyasztottam.
A kirándulásaim során mindig sok kullancsot szedtem össze, azonban mostanság egy ideje azt figyeltem meg, hogy ezek minimálisan, vagy egyáltalán nem találkoztam velük a különféle kirándulásaim során.
Mivel sportolok is, azt is észrevettem, hogy sokkal több lett az erőm, és az izomzatom megmarad, az edzések során szépen kiépült, kifejlődött.

T. I.
2022-10-31

A vitaminokat télen kezdtem el szedni a várandóságom alatt, miután sok jót hallottam róluk a barátnőmtől. A könyveit is elolvastam.
Diabetesem miatt rendszeresen járok orvosi kontrollra, és gyakran hallom a diétát, mivel a koleszterin értékem emelkedett (minimálisan!). Ön segítségével megértettem a koleszterin feladatát, és azt, hogy az az érték mit is mutat.
Sok problémát okozott számomra a haspuffadás és a vele járó görcsös fájdalom. A vitamin szedése után szinte teljesen elmúlt a problémám, és az illemhelyiséget is gyakrabban látogatom.
Körmeim és a hajam is megerősödött.
Köszönöm szépen a segítségét az életminőségem javulásában!
További kitartó munkát kívánok Önnek, szükségünk van Önre ebben a világban.

M-K. K.
2022-10-30

- Családommal rendszeresen fogyasztjuk a Multivitaminokat, D-vitamint, C-vitaminokat. Több esetben tapasztaltuk, hogy megfázásos-meghűléses betegségeket rövid idő alatt átvészeljük. Régebben egy-egy hétig is betegek voltunk, így már csak három nap.
- Furcsa módon javult a szemem, két évvel ezelőtt 2,25 kellett, múlt évben 1,5-ös, mostanában csak biztosítéknak kell az olvasó!
- Azt viszont észrevettem, a nehézségek ellenére mégis jobb hangulatunk van.
- Fertőző betegségben már több éve nem voltunk.
- Már nem ingadozik a vérnyomásom.

Ferencz József
2022-10-29

A vírus nem tepert le, pedig a szomszédok beleestek, és a lakásomban lévők is. Megerősödött immunrendszerem működik, régebben nem működött. Mindenfélét elkaptam, már nem élnék a vitamin nélkül.
5 éve szedem, de ha nem szedném, már el lennék temetve!!!
Energiám több lett.
Nem vagyok olyan feszült, mint régen.
Jobb a hangulatom, a memóriám.
Tavasszal a csípőfájdalmamra a Porcerősítő meggyógyította a fájdalmam.

Fehér Péter
2022-10-28

5 éve fibromialgiával diagnosztizáltak (izom, ínszalag intenzív fájdalom), „gyógyíthatatlan kór” az orvos szerint. 3 éve találkoztam először a Lenkei vitaminokkal, egy barátnőm ajánlotta. Azóta szinte folyamatosan szedem, kisebb-nagyobb megszakításokkal, a Szuper Erőset, 6 db/nap, C-vitamint 6 db/nap, időnként Kalcium és Magnézium ital, Q10. Teljesen kigyógyultam a betegségemből, bár szerintem a súlyos vitaminhiány okozta a fájdalmaimat. Visszatért az erőm (mert már járni sem bírtam), újra energikus, vidám, felszabadult lettem, megszűntek a rémálmaim is, a menstruáció is örömet okoz, pedig vitaminszedés előtt kínszenvedés volt, a gondolataim is kitisztultak, elszállt a sötét felhő, az élet újra csodás, kielégítő és boldog.
Köszönet ezért a Teremtőnknek, aki csodálatos regenerálódási képességekkel áldott meg, és a Lenkei vitaminoknak, melyek ezt nagyban elősegítik.

K. M. M.
2022-10-27

Sok mindent írhatnék, mi változott az életemben, mióta szedek Ön vitaminjait, de ez a lap kevés lenne ahhoz.
Felsorolom tehát a legfontosabbakat, illetve a leglátványosabbakat:
1.) megszűnt a lábszár-szárazság,
2.) megszűnt a nehézláb-érzés,
3.) nagyra növekedett a gyalogosan megtehető távolság,
4.) visszajött az életöröm, nyugalom és béke az életembe,
5.) megszűnt a belső nyugtalanságom, szorongásom,
6.) megszűnt a pánikbetegségem és félelem,
7.) megszűnt a hajhullás,
8.) erős lett a körmöm,
9.) az alvás – annak ellenére, hogy rövidebb lett – sokkal pihentetőbb, mint előtte,
10.) életerő a mindennapi feladatok végzéséhez sokkal nagyobb. Valóban új életerőt kaptam meg Öntől.

B. S. H.
2022-10-26

Két éve szedem a Multivitaminokat, és érezhetően javult az egészségem!
Kevésbé vagyok beteg, hallássérült vagyok, és a hallásom is jobb lett! A jobb fülemre egyáltalán nem hallottam semmit, mostanában viszont hangfoszlányokat hallok!
Az állóképességem megnőtt, és így többet is tudok dolgozni idegesség nélkül!
Egyre több vitamint viszek be a szervezetembe, ugyanis tudom, hogy javulást okoz, és érzem, hogy erősebb, egészségesebb vagyok!

R. B.
2022-10-25

Több éve már, hogy használom a különböző termékeket (Multivitamin Közepes, C-vitamin, D3-vitamin, Omega-3, B1, Lutein – ezeket napi szintű rendszerességgel, illetve ritkábban a Kalcium, Magnézium készítményt is). A tapasztalat – a szó szoros értelmében vett életminőség-javulás, úgy is mondhatnám, hogy szaltó a magasba – életerő, energia, jókedv, jó alvás, kiváló munkabíró képesség, és ami még nagyon fontos, a különböző betegségek hiánya (influenza, meghűlés elfelejtve, izom és ízületi fájdalmak elfelejtve, nem pihentető alvás elfelejtve, és látásélesség javulása).
Orvosként dolgozva, mivel saját magamon és egész családomon látva ezt az életminőség-javulást, pácienseimnek teljes szívvel szoktam ajánlani a Lenkei vitaminok használatát, most immár meggyőződésemmé vált, hogy sok tünetük nem betegség, hanem hiányállapot, amik a megfelelő és helyes vitaminhasználattal eltűnnek (sok beteg erről utólagosan be is számol).
Egész családom fogyasztja ezeket a vitaminokat, és mindenkinél kivétel nélkül életminőség-javulás állt be.
Mindezek mellett e teljes egészséghez szerintem még szükség van arra, hogy az embert egy test-lélek-szellem egységnek tekintsük (minőségi táplálék + vitaminok, minőségi és tiszta víz, és ami még fontos, minőségi és tiszta gondolatok, illetve gondolkodás + igény a lelki fejlődésre). Ha mindezek jelen vannak, a mai ember életminőségének felső határa – a csillagos ég.

Dr. Martina Katalin
2022-10-24

Már évek óta vásárolom a Lenkei vitaminokat. Csak jó tapasztalatokat tudok írni a vitamin hatásairól. Sokkal energikusabb és fittebb vagyok, mint azelőtt. Jóval jobb az állóképességem, mint akár 30 évesen. Jelenleg 54 éves vagyok, és semmilyen gyógyszert nem szedek, és nem is akarok. 😊
Mindennap rendszeresen mozgok, és ott is érzem a hatását a vitaminoknak, mert jóval többet bírok.
A Doktor Úr nézeteivel teljesen tudok azonosulni, és ez is nagyon sokat jelent számomra, hogy ezt a vitamint fogyasztom.
Szóval összességében teljesen elégedett vagyok a Lenkei vitaminokkal.

L. S.
2022-10-23

Kicsit több mint 1 éve szedem a Multivitamint.
Amióta szedem, egyértelműen elmondhatom, hogy sokkal jobban, mélyebben alszom, mint előtte, kipihentebben ébredek. Az aktivitásom is jelentősen megnőtt, a munkahelyemen jobban teljesítek, tele vagyok energiával mindennap! A betegségek elkerülnek, ha ritkán megbetegszem, 1-2 nap, és túl vagyok rajta. Gyakorlatilag stresszmentesek a napjaim, pedig előtte nagyon sokat stresszeltem.
Semmi pénzért nem hagynám abba a Multivitamin szedését, és csak ajánlani tudom mindenkinek!!

Pejkó Zsuzsanna
2022-10-22

Amióta szedem az Ön vitaminkészítményeit, egy másik ember lettem.
Korábban állandóan beteg voltam, mindig valamilyen légúti betegségem volt. Most elkerül a megfázás, nagyon régóta nem voltam beteg, és tele vagyok energiával, könnyebben bírom a hétköznapok rohanó tempóját, pedig 2 állásom is van!
A családtagjaim szerint nyugodtabb vagyok!

V. D. (34 éves)
2022-10-21

18 éves, tizenkettedikes diákként nagyon zsúfolt életmódot élve folyton fáradt voltam. Bevezettem a testmozgást, az egészséges életmódot és a vitaminokat az életembe, és már 1 hónap után sokkal energikusabb vagyok, épphogy ki nem ugrok a bőrömből. Reggel 7-kor már tornázom, utána iskolában vagyok délutánig, majd még gyakorolnom is kell, mivel zongorázom, mégis minden olyan könnyedén megy. Bár volt egy őszi vírus, minden probléma nélkül megúsztam. Jól észrevehetően javult az életminőségem, van kedvem az élethez, és az egészségem is a tetőfokán van. Az osztálytársaim, tanáraim is észrevették, hogy jobb a kedvem, jobban tudok figyelni, könnyedebben tanulok. Teljes mértékben elégedett vagyok a Multivitaminos Alappal, és nagyon köszönöm, hogy ilyen életmódot élhetek!

Antal Andrea
2022-10-20

A tapasztalataim az Alap kapszulák szedése után csak pozitívak, energikusabb létezés, a hajam előtte nagyon hullott, de ez rövid időn belül megoldódott, az egész szervezetemet feltöltődöttnek éreztem minden szempontból.
Szerintem egy nagyon jó termék, és komplex segítséget nyújt nagyon sok problémára.
Örülök, hogy kipróbálhattam, és hogy továbbra is kapható.

S. K.
2022-10-19

Öt éve fogyasztom rendszeresen a Multivitamint, mindegyik fajtát kipróbáltam már, és a rabjává váltam. 😊
Rendszeresen sportolok, focizom és futok, aktivitásom egyre nagyobb, teljesítményem fokozódik. Amióta fogyasztom a vitaminokat, egyetlenegyszer sem voltam beteg!
Korábban a parlagfű virágzásakor rendszeresen tüsszögtem, de az elmúlt években panaszaim teljesen megszűntek, rendszeresen visszatérő térdfájásom is elmúlt.

K. Z.
2022-10-18

2006 novembere óta szedem, szedjük a vitaminjait. Szinte rögtön megrendeltem az első könyvét, a „Cenzúrázott egészség”-et, amelyet nem tudtam letenni, még aznap elolvastam. Sőt, hangos felolvasást tartottam a családomnak is.
Az első dolgom volt, hogy a Közepes csomagot megrendeltem, már a 6-7. napon igen kedvező változást vettem észre, a fáradtságom megszűnt, alvásigényem csökkent, minden idegeskedés nélkül sikerült a problémák, gondok sokaságát megoldani, vidámabbá váltam, később az „úszógumik” csökkentek, és sokkal jobban kívántam a vizet, ami szintén jó dolog.
Jelenleg 70 éves vagyok, kertes, nagy családi házban lakunk, de mindent el tudok végezni, szinte gond nélkül, ha kell, létráról függönyöket le- és felteszek stb.
Mindig próbálkoztam, hogy melyik az a vitamincsomag, amitől még jobban érzem magam, jelenleg a Közepes vált be + Kalcium, Magnézium, 2 szem Q10 és a C-vitamin. Erre viccesen szoktuk férjemmel mondani, hogy amikor arra járunk, bekapunk 1-2-t.
Az elmúlt 13 évben egyszer voltam beteg. Influenzás. Utoljára 2009-ben voltam teljes kivizsgáláson, minden rendben volt.
Bármi megjelent a doktor úrtól, megvettem, és csodálattal olvastam, bárkinek elmondom a készítményei hatását, mindig hozzáteszem, hogy 13 éve saját magamon tapasztalom, érzem nap mint nap, hogy a koromnak megfelelően jól érzem magam. Lehet, már észre sem veszem, annyira megszoktam a jót.
A fogorvosnál voltam, és foghúzás után még az orvos is meglepődött, hogy a helye pillanatokon belül begyógyult, és nem volt fájdalmas utána sem.
Pár hónapja viszont nagyon kezdtem szenvedni az elkopott csípőízületeimmel, már-már sántikáltam is, gondoltam, a doktor úrnak erre is van megfelelő készítménye. Igen kedvező tájékoztatást kaptam Hajnalka nevű munkatársától, és már egy hónapja szedem a Porcerősítő készítményeket, és most jön a NAGY CSODA, a 6-7. napon éreztem, hogy sokkal jobban vagyok, és két hét elteltével újra a régi voltam!
Nincsenek alvászavaraim, pihentető az alvásom. A hajam nem hullik, nem ritkul, sőt igen dús, a körmeim nem repedeznek, sőt igen hamar megnőnek.
Munkatársainak is nagyon köszönöm, hogy mindig kedvesen, türelmesen végighallgatnak, csakis jó tanácsokat mondanak, és igen nagy szeretettel és tudással végzik munkájukat!
KÖSZÖNÖM! ÉLNI JÓ!

T. L. P.– né (70 éves)
2022-10-17

Egy évvel ezelőtt refluxot állapított meg a körzeti orvos. A vitamin rendszeres fogyasztása mellett először enyhültek, majd elmúltak a tünetek.
A refluxszal egy időben migrénes fejfájással is szenvedtem, ami ugyancsak megszűnt. Kimondhatatlanul boldog vagyok!

P. K.
2022-10-16

Én igen fiatalon hallottam az Ön munkásságáról, még középiskolás koromban, amikor anyukám olvasta az Ön 1. könyvét. Akkoriban én személy szerint egy elég komoly pajzsmirigy problémával küzdöttem, és amikor a kezelőorvos(ok) már két teljesen ellentétes hatású készítmény egyidejű szedését „írták elő”, akkor úgy döntöttem, hogy ebből elég! Én nem leszek senkinek a kísérleti nyula!
Mindent kidobtam a kukába, és elkezdtem tudatosan foglalkozni az egészségemmel, és önmagammal. Elkezdtem szedni az akkor még „Szuper Erős” vitaminokat, és egy teljes étrendváltoztatást is eszközöltem (ez utóbbi nem volt könnyű 😊).
Már régóta úgy érzem, hogy mindez bevált, az életem minden területén kiegyensúlyozottnak és energikusnak érzem magamat, és ezt a lendületet kihasználva építem az életemet és karrieremet.
Még az egyébként szkeptikus családomat is sikerül lassan, nagyon lassan, rávenni a tudatos egészséggondozás fontosságára és gyakorlására.
Tisztelt Doktor úr, Önnek nagyon köszönöm, hogy ebben a segítségemre volt és van. Harcában a „gyógyszer”-lobby ellen, valamint az emberek szemének felnyitásában támogatom minden törekvését.

F. Á.
2022-10-15

A családdal együtt használjuk a vitaminokat, Közepes Multivitamint, C-vitamint, Kollagént, Porcerősítőt.
Jól érezzük magunkat, a munkát is könnyebben végezzük, a mindennapok gördülékenyebben alakulnak.
A Porcerősítő tényleg segített az ízületeimen, nem ropognak és nem is fájnak, a Kollagén is megolajozta.
Továbbra is használni fogjuk a vitaminokat, mert igazán segítettek.

N. J.
2022-10-14

A tavaly év májusától szedem az Életerő csomagot, érzem a jótékony hatását:
- javult az állóképességem
- javult az emésztési folyamat
- megszűnt a lábdagadásom, a lábfájásom
- jobban alszom, álmaim nyugodtabbak
- vérnyomásom állandó, normális
- nem volt szívdobogásom
- a vércukorszintem normalizálódott, eddig a felső értéket súrolta, most 89-es volt utoljára
- jobb a hangulatom, kedvem van gyalogolni

K. I.
2022-10-13

Öt évvel ezelőtt kezdtem el fogyasztani a vitaminokat, a tapasztalataim a következők:
- Sokkal energikusabb lettem, kevés alvás után sem érzem magam fáradtnak.
- Nem kapom el a betegségeket, amik korábban gyakran ledöntöttek a lábamról (megfázások, influenza, fertőzések).
- Látásom sokat javult, élesedett.
- A hajam lágyabb, selymesebb tapintású lett, ritkábban kell hajat mosnom, kevésbé zsírosodik.
- Körmeim sokkal szebbek és erősebbek lettek.
- Korábban rengeteget idegeskedtem, feszült voltam, a vitamin szedése óta sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb és türelmesebb vagyok.
Helyreállt egészségem megőrzése céljából életem végéig fogom szedni ezeket a csodás készítményeket, és rendszeresen ajánlom ismerőseimnek és ismeretleneknek az Ön vitaminkészítményeinek jótékony hatását!
Rendkívül hálás vagyok a Doktor Úrnak a sok tudásáért, amit a könyveiből megtanultam, munkájához további sikereket kívánok!

H. T. (68 éves)
2022-10-12

Tavaly óta szedem az Alap Életerő Multivitamint.
Több változást is megfigyeltem magamon.
Amikor szedem a vitaminokat, akkor kevésbé vagyok fáradt, elmúlik a fejfájásom, tele vagyok energiával, jobban tudok koncentrálni, és a menstruációs fájdalmaim is enyhülnek.
58 kg a súlyom, emiatt választottam az Alap kiszerelést. Emellett még 1500 mg-os C-vitamint is szedek.
A másik pozitív tapasztalat a Kollagén por szedésekor ért. Szúró fájdalmat éreztem a hátam alsó részén. Elmentem orvoshoz, végeztek ultrahang vizsgálatot is, de semmit nem találtak. Már az első doboz Kollagénpor szedése után megszűnt a fájdalom, és azóta sem jött vissza. Azóta vettem még egy doboz Kollagént.
Természetesen másoknak is elmesélem, mik a tapasztalataim a termékekkel kapcsolatban. Anyósomnak és más családtagjaimnak, kollégáimnak és barátaimnak is vittem már termékeket. Hasonló tapasztalataik vannak nekik is.
Köszönöm a segítséget a gyógyulásunkhoz!
Mivel 38 éves vagyok, próbálom megelőzni a súlyos hiányállapotok megjelenését.

V. K.
2022-10-11

A barátnőmmel olvastuk a könyvét, a Cenzúrázott egészséget.
Azóta is használom az Alap, Közepes Multivitamint, C-vitamint, D-vitamint.
Idős korom ellenére egész jól vagyok, elnézve a többi társaimat, akik ugyanannyi évesek, mint én, hát simán letagadhatok 10 évet.
Jobban alszom, van energiám nagyokat sétálni a parkban, mindent is elvégzek a ház körül.
Nem fáj sehol, amit imádok, elmúlt az ekcémám is kb. 4 hónap vitaminszedés után.

G. I. T.
2022-10-10

7 éve fogyasztom rendszeresen a Dr. Lenkei Életerő Multivitamint.
A vitamin fogyasztása előtt nagyon fáradékony voltam, fejem sűrűn fájt.
Amióta szedem a vitaminokat, fejfájásom teljesen megszűnt, nagyon energikus lettem, pedig már 74 éves is elmúltam. Hét éve nem voltam beteg, se megfázásom, se allergiám, se influenzás nem voltam.
Könyveit rendszeresen olvasom, sok sikert kívánok további munkájához!

Venicz László (74 éves)
2022-10-09

Jó pár vitamint próbáltam már, de a Lenkei Alap csomagja már az első hónap után bebizonyította hatékonyságát.
Szó szerint érzem és láttam, hogy odabent kisütött a nap! 😊
Nem vagyok olyan fáradékony, valamint kipróbáltam egy új edzésformát, és már a harmadik alkalommal végig tudtam csinálni azt, amit az edző diktált. (Hozzáteszem, nem vagyok túl edzett.)
Egy hónap után abszolút meggyőzött!
Sok köszönet érte, hogy a piacon van!

Ladányi Szilvia
2022-10-08

A fiam által ismertem meg a Dr. Lenkei-vitaminokat, aki már egy éve rendszeresen fogyasztja a termékeket, és nagyon elégedett a tapasztalt pozitív változásokkal.
Én 5 hónapja kezdtem el fogyasztani a Multivitamint, az Erőset, és a citromos Kalcium, Magnézium italt.
Két hónap után fáradékonyságom nyomtalanul eltűnt, hosszabbakat és nyugodtabban alszom, és reggelente kipihenten ébredek.
Megint tettrekésznek, fittnek és fiatalosnak érzem magam. Az eddig minden nagyobb fizikai megterheléstől jelentkező súlyos légszomjam teljesen megszűnt, amik szívproblémáimtól adódtak korábban.
Közel 73 évesen újból képes vagyok – gyógyszer szedése nélkül – házaséletet élni a párom nagy örömére.
Leírhatatlan pozitív változást hozott ez az életünkbe!

G. Z. (72 éves)
2022-10-07

Tapasztalataim egyhavi vitaminszedés után:
Ínysorvadás miatt a fogaim ki voltak lazulva, és most egyáltalán nem mozognak.
A rendszeresen kialakuló herpeszem a számon tíz nap helyett 2-3 nap alatt gyógyult.
A székletem lazább lett, energikusabb vagyok.
A boka környékem szinte állandóan fájt, és most ez is megszűnt!
Az allergiám is megszűnt.

T.-né K. É.
2022-10-06

Használom a Közepes Multivitamint.
Barátaim nyomására mentem be az üzletbe, és én is igazán jókat tapasztaltam a vitaminnal.
Energiám, erőm, vitalitásom megnőtt, jobban alszom, a gyakori migrénes fejfájásom nem jött elő, amióta használom a vitaminokat.
A lábam, derekam fájdalma is csökkent.
Mindenképp folytatni fogom a használatát, és ajánlom a barátaimnak is.
Köszönöm!

A. E.
2022-10-05

55 évesen fizikai munkát végzek, ami szellemi koncentrációt is igényel. Nővér vagyok Németországban, nagyon nehéz a munkám. Időseket kell emelni.
A vitaminok szedésével kevésbé fáradok el, energiadúsnak érzem magam. Amíg nem szedtem, még a közértbe sem volt kedvem bemenni, inkább beletörődtem, hogy nincs kaja.
Négy hónap alatt rengeteget nőtt a hajam.
Napközben felpörget, frissen tart, ennek ellenére nagyon jól alszom. Hálás köszönet a doktor Úrnak!
Nem emlékszem, mikor voltam beteg, pedig nagyon sok emberrel érintkezem, egészséges vagyok, súlygyarapodásom sincs!

Kehrer Éva (55 éves)
2022-10-04

Örülök, hogy Ön is megtapasztalja azt, hogy azok az emberek is, akik az Ön által javasolt és ajánlott készítményeit szedik, nem képesek öregedni.
Azt érzem, hogy a környezetemből kitűnök, pontosan azért, mert ők nem képesek elfogadni azokat a dolgokat, amik életünkben pozitív változást okoznak.
Kb. négy éve szedem a Közepes Multivitamint, egyszerűen jól érzem magam, erősödött a pozitív gondolkodásom, igyekszem másoknak is átadni azt a tapasztalatot, amely rengeteg életörömmel jár.
Ha énrajtam múlna, kötelezővé tenném a vitaminok szedését. A betegségek elkerültek, amióta szedem.
A doktor Úr összes könyvét olvastam.

Tábori Zoltán József
2022-10-03

83 éves vagyok. Június óta szedem a Multivitamint.
Először azt tapasztaltam, hogy nem lettem allergiás, sem náthás. Az alvás sokkal jobb lett. Az immunrendszerem jobb.
Sokat megyek, járok idősebbekkel túrázni. Kertem van, kiskutyám van. Ott is tevékenykedek.
Türelmesebb vagyok sokkal, nehezebben tudnak felbosszantani.

L. K.-né (83 éves)
2022-10-02

Alap Multivitamin fogyasztása után, 4 nap alatt már változást tapasztaltam:
- nyugodtabb vagyok, nem vagyok ideges,
- édességfüggőségem lecsökkent, nem kívánom az édességet,
- kávéfüggőségem megszűnt, átlagba napi 5 kávét ittam – most 1 vagy egyet se iszom,
- bőröm tisztult, a pattanások elmúlnak igen gyorsan.
Először a könyvcsomagot vásároltam meg, aminek hatására elkezdtem a vitaminokat fogyasztani. Folyamatosan olvasom a könyveket, nézem az interneten a videókat.

V. I.
2022-10-01